A befogadott társulatok produkciója, felnőtteknek
Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest- képtelen játék 11 képben, 2 felvonásban; mintegy okulására a következő nemzedéknek, úgyszólván - A Holdvilág Kamaraszínház előadás A bábos játéktól a mozgásszínházas elemeken át a zenés színházig talán nem […]
Anonim szerelmesek
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA darab 2177-ben játszódik, az apokalipszis után csak a magyarok élték túl a katasztrófát. Az egész emberiség sorsa múlik tehát azon, hogy le tudják-e győzni utolsó megmaradt ellenségüket: a szerelmet. A Budapesti Anarchista Színház előadása.
Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Frida Kahlo balladája
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz Anyaszínház előadása.
Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.
A pacal ideje
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Neptun Brigád előadása.
Barátaim, eljött a tisztánlátás ideje. Egyetek, igyatok, csak mértéket tartsatok!
Eljött A Pacal ideje, és kisfröccsel ajánljuk!
Weöres szimfóniák
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Komp Kollektíva előadása „Öreg csont, ifju csont Rajta-rajta-rajta” Tóth András és Antóci Dorottya zenés utazása Weöres Sándor szimfóniáin keresztül. Weöres Sándor, egyszerre tud mindenkihez szólni és mindenki nevében megszólalni. […]
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Wándör Wumen és Szupermen
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA HöKöm Project és a Líra és Logika Alapítvány koprodukciója Kutszegi Csaba: WÁNDÖR WUMEN ÉS SZUPERMEN A Wándör Wumen es Szupermen egy tabló arról, hogy mivel küzd meg nap mint […]
Anonim szerelmesek
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA darab 2177-ben játszódik, az apokalipszis után csak a magyarok élték túl a katasztrófát. Az egész emberiség sorsa múlik tehát azon, hogy le tudják-e győzni utolsó megmaradt ellenségüket: a szerelmet. A Budapesti Anarchista Színház előadása.
Zöld Szofi
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Budapesti Anarchista Színház előadása.
Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit.
David Yengibarian koncert
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestDavid Yengibarian harmonika koncertje az RS9+Vallai kertben.
Zsolti a béka bemutatja: Hol van már az a (…) mentő?!
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Holdongolf Project zenés stand up előadása Alkotók: Kathy Zsolt, Kész Petra, Pál Gábor Az előadás hossza: 70 perc JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10