Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA AZ RS9 SZÍNHÁZBAN – egész nap!

2016-09-17 @ 08:00 - 17:00

Budapest egyik első független színháza, a 25 éves RS9 Színház három helyszínén összesen 15 programmal várja a Színházak Éjszakája látogatóit déltől hajnalig – kicsiket és nagyokat egyaránt, a színház szerelmesei mellett az tánc, az irodalom és a zene kedvelőit.  

A Színházteremben (Rumbach S. u. 9.) 12:00-kor kezdődik a Kísértet kastély című drámajáték 9-14 éveseknek Szedres Rita vezetésével. Az előadás közben és után az előtérben Buda Géza Gasztrokulturális happening keretében látja vendégül étellel az érdeklődőket. Mottó: „helyesen cselekszünk, ha szívünket is belefőzzük” 15:00 órától playback színházi előadást láthatnak az érdeklődők: Álomszínház dr. Parádi József társulatának előadásában. Este 19:30-kor kezdődik színházunk frissen bemutatott darabja, a Lábán Katalin rendezte Bolondok Hajója. Az előadás arra keresi a választ, hogy ki a bolond?  A néző fölismerheti benne, hogy a bolondságok száma korlátlanul szaporítható. Bolondságunk fölismerésével pedig megnyílhat a bölcsességhez vezető út. Az éjszakát a színházteremben az E-mancik színházi manufaktúra Szomjas férfiak sört isznak helyettem című nagysikerű előadása zárja. „Bevállalós egy óra a férfiakról és nőkről. Meg a kettőről együtt. Szóval a szexről. Vagy annak hiányáról. Meg arról, hogy nem vagyunk már húsz évesek, de azért még jól tartjuk magunkat, és jó lenne tudni, mi felé rohanunk. Versek dalok, monológok azokról a dolgokról, amikről amúgy csak sutyiban…” 22:30-tól.

A Vallai Kertben (Rumbach s. u. 10.) ezzel párhuzamosan 12:00-tól Tollfosztás a Független Színház színházi filmje – egy roma témájú színházi sikersztori 60 percben, melyben öt fiatal együtt menekül a magyar társadalmi, gazdasági és politikai valóság elől. A vetítést követően a Független Színház kortárs trénerei bemutatják, hogy a színdarabból miként lett tehetséggondozó program, majd előadás, ezzel együtt hazai és külföldi turné két éven át. Ez után 14:00-tól Gyulavári Ágnes mozdulattervező, előadóművész tart Mozdulat, improvizáció, alkotás a Lábán rendszer mentén címmel tánc-workshopot. 16:00-kor a legkisebbeknek kedveskedünk: műsoron a Szorgalmas és Rest lány. A Formiusz színház az RS9 Színházzal koprodukcióban készült előadása óvodás kortól szólítja meg a gyermekeket, akik a két leány vándorútjának aktív résztvevőivé válnak a közös dalolások segítségével és velük azonosulva jutnak el a szívet melengető feloldásig. 19:00-tól az RS9 Színház színházak éjszakája programjához csatlakozva az L1danceFeszt keretében egy különleges zenéből, szavakból és mozgásokból álló performanszt láthat a közönség Average Bastards címmel Céline Larrère (FR) és John Hegre (NO) előadásában. Ezt követi 21:30-tól a FÉLonline.hu független kulturális magazin felolvasóestje, melynek keretében színpadra lépnek a legfiatalabb költőnemzedék kiemelkedő tehetségű szerzői. 23:00-tól a Józan Babák Klub improvizációs színházi előadása látható, melyben színészek, zenészek, józanná vált szerhasználó emberek, hivatásos segítők és a közönség tagjai együttesen hoznak létre előadást droghasználó nők várandósságáról, szüléséről, gyermekekről való gondoskodásáról. Az éjszakát a Vallai Kertben 00:30-tól Fórizs Szilárd zongoraművész és Menszátor Héresz Attila színművész nagysikerű Szemgödrünkben kihűlt ezüst című előadása zárja. Az előadás kiindulási pontját Erik Satie zenéjének gyökerekig hatoló mélysége és egyszerűsége, valamint Frédéric Chopin műveinek zokogó virtuozitása adja, s ehhez párosul József Attila, Ady Endre és Zalán Tibor velőig ható költészete.

A Vallai Kert és a Színházterem mellett a koncerttermünkben, a Fehér Teremben (Rumbach S. u. 9.)  egész nap gyermekfoglalkozásokkal, workshopokkal és zenével várjuk az érdeklődőket. 12:00-tól színészeink gipszből öntött maszkokat festenek, díszítenek az érdeklődő gyerekekkel. 14:00-tól Barkó Tamás, a Láthatatlan Kiállítás munkatársa tart színházi workshopot nem csak látássérülteknek, 17:00-tól művészetterápiás foglalkozáson vehetnek részt a felnőttek versekkel, kollázsokkal Turi Hajnal vezetésével. Ezt követi 21:30-tól Krulik Zoltán „Horgodra tűztél, uram”  – Petri-dalok című estje, melyen a legendás költő verseinek megzenésített változatait hallhatjuk. Az estét tombolahúzás és karaoke-buli zárja.

A Színházak Éjszakáján az RS9 Színház jegyei kedvezményes, 2000 Ft-os áron vásárolhatók meg jegyirodánkban. Az éjszaka részletes programját keressék színházunk honlapján (www.rs9.hu) illetve a Facebook-oldalán.

Részletek

Dátum:
2016-09-17
Időpont:
08:00 - 17:00

Hely

RS9 Színházterem
Rumbach Sebestyén u. 9.
Budapest, 1075
+ Google Térkép
Phone
06-1-269-66-10

Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/

Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This