8-13 éveseknek

Kedves Érdeklődők!

Idén nyáron is kiscsoportos napközis színjátszó tábort rendezünk 8-13 éveseknek Lábán Katalin, az RS9 Színház igazgatójának vezetésével. Pénteken bemutatjuk a gyerekek által írt darabot a szülőknek. Egyhetes turnusok június 19-től július 31-ig. Jelentkezés: katalin.laban@gmail.com

Célunk, hogy a gyerekek játékosan, élvezetes nyári mulatságként ismerkedjenek meg a színjátszás alapjaival. Számos játékos gyakorlattal, a kis létszámnak köszönhetően személyre szóló figyelemmel vezetjük be őket a színház rejtelmeibe. A gyakorlatok, a pozitív közösség formáló ereje és a szakember segítségével közelebb kerülhetnek képességeikhez, jobban megismerik saját személyiségüket, a csendesebbek felbátorodnak, a hangosabbak megszelídülnek, mozgás- , beszéd- és íráskultúrájuk, kooperációs készségük fejlődik, a megszerzett tudást és tapasztalatokat pedig ősztől iskolai életükben is hasznosítani tudják, ahogy tavalyi, a tavalyelőtti és még régebbi résztvevőinkkel is történt.

A hét menete: Kis „színtársulatunk” tagjai hétfő reggeltől péntek délutánig, speciális, könnyed oktatási módszerünk segítségével megírnak és be is tanulnak egy színdarabot, amelyet péntek délután a szülőknek, ismerősöknek előadnak a tábor helyszínén. A minden péntek délutáni előadás mindannyiunk büszkesége és szórakozása is egyben, amely tapasztalataink szerint a nyár meghatározó élménye marad!

 

TURNUSOK 2023-BAN:Táborminősítő ajánlás

1.HÉT JÚNIUS 19. – JÚNIUS 23.

2.HÉT JÚLIUS 3. – JÚLIUS 7.

3.HÉT JÚLIUS 17. – JÚLIUS 21.

4.HÉT JÚLIUS 31. – AUGUSZTUS 4.

Ajánlott korosztály 8-13 éves korig.

A tábor ára:

73.500.- forint ebéd NÉLKÜL (tízórai, gyümölcs uzsonna biztosított)

85.500.- forint ebéddel EGYÜTT (tízórai, gyümölcs uzsonna biztosított)

Ideje: hétfőtől-péntekig 8.00-17.00

Jelentkezni és érdeklődni lehet:
Lábán Katalin (katalin.laban@gmail.com06 30 9971385

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This