Felnőtt
Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Az óceánjáró
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
Ady és Adél (Főpróba)
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház elődása
Adélnál vagyunk, aki 62 éves múlt, a betegágyán fekve összegzi életét, melyben fel-felcsillan az öröm a szenvedések tengerében. Gondolatai Adyra összpontosulnak, aki már 16 éve meghalt. Előveszi a tőle kapott régi, megsárgult leveleket, verseket. Ady hangja ott leng körülötte, miközben férje, Diósy Ödön, némán, segítőkészen szolgálja őt utolsó óráiban is...

Ady és Adél

Toprongyozó
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Pár évvel a vértelen és euforikus rendszerváltás után, amikor térdig járunk a változásban, egymás után nyílnak a fővárosban és országszerte a hevenyészve kialakított üzletek, Mindenki tervezgeti a jövőt, lamentál a múlton, túlél, vállalkozik, tovább lép, ki-ki sorsa szerencséje, és vérmérséklete szerint. Mit kezd magával ebben a "levetett" világban Éva, aki egy magánéleti tragédia után - hajdani népművelőként – nővére, Lívia „Toprongyozó” butikjában próbálja újra építeni az életét?

Stílgyak
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Másik Produkció előadása.
Két fiatalembernek egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha szórakoztató történetükkel nevetésre bírják a rájuk fegyvert szegező katonákat. Ameddig képesek a szórakoztatásra, addig élnek.
Tizenegyes kórterem
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Mi volna, ha Márton, az egykori hittérítő alakja megjelenne a mai korban a hitevesztettek közt, a pszichiátria zárt osztályán, ott, ahol olyan betegeket kezelnek, akiknek odakint, a modern társadalom elvárásokkal teli, rohanó világában kicsúszott lábuk alól a talaj.
Verslábak HAZAfelé
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
Toprongyozó
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Pár évvel a vértelen és euforikus rendszerváltás után, amikor térdig járunk a változásban, egymás után nyílnak a fővárosban és országszerte a hevenyészve kialakított üzletek, Mindenki tervezgeti a jövőt, lamentál a múlton, túlél, vállalkozik, tovább lép, ki-ki sorsa szerencséje, és vérmérséklete szerint. Mit kezd magával ebben a "levetett" világban Éva, aki egy magánéleti tragédia után - hajdani népművelőként – nővére, Lívia „Toprongyozó” butikjában próbálja újra építeni az életét?
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10