A befogadott társulatok produkciója, felnőtteknek
Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., Budapest2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
Verslábak HAZAfelé
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
Felül a gálya – Petőfi 200
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestForradalmi költészetének mai földben való csíráztatása versekkel, verselő dalokkal, daloló versekkel a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Közös gitár- és harmonikakísérettel olyan művek hangoznak el, mint: Föltámadott a tenger, Megint csak beszélünk, Egy gondolat bánt engemet, Falu végén kurta kocsma, és még számos költemény. Előadják: Petruska András, Maszkura, (Bíró Szabolcs), Kathy Zsolt
Többszörös orgazmus
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Budapesti Anarchista Színház előadása. Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül.
A pacal ideje
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Neptun Brigád előadása.
Bándor. Bendő. Pucor. Gömböc. Gyomor. Pacal.
Mindegy, hogy kaviár vagy lencse, illetve mit érez a gyomor, ha pacallal tömik?
Lehet-e valóban jó, ami legbelső lényegünk? Láss magadba, gyomrot a gyomorba, ismerd meg magad!
Az vagy, amit megeszel, avagy mit gondol az egytálétel, amikor a tányérra tétetik?
Vajon mit érez a pacal, egy órával a forráspont után?
Barátaim, eljött a tisztánlátás ideje. Egyetek, igyatok, csak mértéket tartsatok!
Eljött A Pacal ideje, és kisfröccsel ajánljuk!
Az óceánjáró
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
Frida Kahlo balladája
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz Anyaszínház előadása.
Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.
Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
A nagy hadronütköztető
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Tér 12 Kulturális Egyesület előadása.
Egy isteni részecske, ami nélkül nem lenne semmi. Nagyon pici, nagyon észrevétlen, de mégis ott van. Ha nem lenne, fénysebességgel röpködnénk egymás mellett. Molekuláris szinten… Tulajdonképpen a mi létezésünk a bizonyítéka, hogy létezik ez az isteni részecske. Mert, ha nem így lenne, akkor nem lenne semmi.
Fórum Impró: Miközben
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestFórum Impró: Miközben A Fórum Színházi Közösség improvizációs estje. Az előadàs minden része improvizáció, csupán annyit tudunk, hogy a jeleneteket egymàsból az a varázsszó hívja elő, miközben....Egy órányi játék a ti szórakoztatásotokra! Mi sem tudjuk, hogy az adott pillanatban mi jut majd eszükbe, éljétek át velünk ezt az egyszeri és megismételhetetlen estét! A játék keretét […]
Ovibrader
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Főnix Színház előadása. Gyötrő kérdésekre keres és ad választ a Főnix Színházi Műhely társulata, fiatalokat, felnőtteket egyaránt megszólítva előadásával.
A varjúkirály
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Másik Produkció előadása. Jászberényi Sándor A varjúkirály regénye alapján. Játsszák: Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor. Rendezte: Jászberényi Gábor
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10