Recurring

Anonim szerelmesek

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

A darab 2177-ben játszódik, az apokalipszis után csak a magyarok élték túl a katasztrófát. Az egész emberiség sorsa múlik tehát azon, hogy le tudják-e győzni utolsó megmaradt ellenségüket: a szerelmet. A Budapesti Anarchista Színház előadása.

5500Ft – 7800Ft
Recurring

Többszörös orgazmus

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

A Budapesti Anarchista Színház előadása. Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül.

5500Ft – 7800Ft
Recurring

Frida Kahlo balladája

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

Az Anyaszínház előadása.
Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.

5500Ft – 6800Ft
Recurring

Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés

RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., Budapest

A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András

4200Ft

ISMERJETEK MEG – Képek Petőfi Sándor életéből

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

Vass György BEMUTATÓ előadása Petrovics Alexander, Borosttyán, Örömfi Vidor, Pönögei Kiss Pál, avagy Petőfi a kimeríthetetlen bordalos és szerelmes, depresszív és világfölgyújtó, dermedt és lángoló, földönfutó, hazátlan, otthontalan senki, ki […]

3500Ft
Recurring

De mi lett a nővel?

RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., Budapest

„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni.
A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”

5500Ft
Recurring

Egy doktorkisasszony naplójegyzetei

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

AZ RS9 Színház és a Junion Színház közös produkciója.
Füst Milán A mester én vagyok című műve nyomán írta és rendezte Lábán Katalin.

5500Ft
Recurring

Az utolsó tekercs

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

Az RS9 Színház bemutató előadása A főhős Krapp, minden születésnapja alkalmából szalagra mondja, hogy mi történt vele az azt megelőző évben. Amikor az előadás játszódik 69 éves. Újrahallgatja azt a […]

5500Ft
Recurring

Három nővér – csehovi játszóház felnőtteknek

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

A Főnix Színház előadása Kosztolányi Dezső fordítása alapján Különös érzés keríti hatalmába az embert, amikor felnyitja a ládát, amibe emlékeit és gyerekkori játékait rejtette. Amikor kezébe veszi a régi tárgyakat, […]

4500Ft

Weöres szimfóniák

RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., Budapest

A Komp Kollektíva előadása „Öreg csont, ifju csont Rajta-rajta-rajta” Tóth András és Antóci Dorottya zenés utazása Weöres Sándor szimfóniáin keresztül. Weöres Sándor, egyszerre tud mindenkihez szólni és mindenki nevében megszólalni. […]

4200Ft
Recurring

Pilinszky János és Sheryl Sutton

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

Az RS9 Színház és a Junion Színház előadása.
Két művész beszélget, Pilinszky János a költő és a nála 20 évvel fiatalabb, híres színésznő Sheryl Sutton.

5500Ft
Recurring

Zöld Szofi

RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., Budapest

A Budapesti Anarchista Színház előadása.
Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit.

5500Ft – 7800Ft

Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/

Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest