Színház
Többszörös orgazmus
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Budapesti Anarchista Színház előadása. Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül.
Padam
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestKárász Eszter sanzonestje Francia sanzonest, amelyben közismert és közkedvelt Edith Piaf-sanzonok és önéletrajzi vallomások elevenítik fel Piaf szenvedélyekkel, nagy mélységekkel és magasságokkal teli életét, és idézik elénk Párizs, valamint a Montmartre hangulatát. "Eszter borzongatóan bársonyos éneke és egyszerre törékeny és vad, kétségbeesett és gyöngéd színpadi lénye megrendít és magával ragad." (Szabó T. Anna) “22 év […]
A szerkesztőség
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestDokumentarista színházi előadás Hevér Ádám Produkció 2020. február, Bécs. Az OMV a világ egyik legnagyobb olaj- és gázcége. Ez az ország legtöbb bevételt hozó vállalata, amit részben az adófizetők finanszíroznak. Az OMV profitál a klímaválságból, üzleteket köt orosz oligarchákkal, és a kiskirályként viselkedő vezérigazgató, Rainer Seele évente több, mint hétmillió eurót keres. Viszont ezek ellenére […]
De mi lett a nővel?
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., Budapest„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni.
A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”
Mégis minden testrésze megfeszül
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestJegyvásárlás Walters Lili és Dékány Barnabás előadása kísérleti színházi performansz Mi történik akkor, amikor látszólag nem történik semmi? Milyen titkokat fedezhetünk fel egy-egy rejtett gesztusban, amelyek sokszor elvesznek a hétköznapi események ismétlődése közepette? Hogy ezt megfigyelhessük egy se veled se nélküled típusú párkapcsolatban élő nőre közelítünk rá. Egy mindenki számára ismerős, személyes térbe nyerünk betekintést: […]
A pacal ideje
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Neptun Brigád előadása.
Bándor. Bendő. Pucor. Gömböc. Gyomor. Pacal.
Mindegy, hogy kaviár vagy lencse, illetve mit érez a gyomor, ha pacallal tömik?
Lehet-e valóban jó, ami legbelső lényegünk? Láss magadba, gyomrot a gyomorba, ismerd meg magad!
Az vagy, amit megeszel, avagy mit gondol az egytálétel, amikor a tányérra tétetik?
Vajon mit érez a pacal, egy órával a forráspont után?
Barátaim, eljött a tisztánlátás ideje. Egyetek, igyatok, csak mértéket tartsatok!
Eljött A Pacal ideje, és kisfröccsel ajánljuk!
SINKOTTA – IMPRÓ-TANGÓ ELŐADÁS
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestKati & Tiha Budapest Tangó Experience és IMPRÓHTG produkció.
Az improvizációs színház a váratlanról szól, a kiszámíthatatlanságról, az egymásra figyelésből megszülető jelenetekről, az egymás elfogadásán alapuló érzelmek kifejezéséről. És a tangó miről? Az egymás érintéséből megszülető érzelmek megtestesítéséről, a másik jelenlétéből kiinduló közös mozgásról, a zene által inspirált harmóniáról és diszharmóniáról.
Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., Budapest2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
INPUT FESZT: Jentl
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Urbán Erotika
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA HöKöm Projekt bemutató előadása „Az erotika a halál ellenszere” Az előadás betekint egy 27 éves introvertált lány életébe. A főszereplő -Petra - kalandján keresztül megérthetjük, hogy milyen gátlásokkal és szorongásokkal kell megküzdenie egy nőnek, aki szeretné őszintén megélni a saját szexualitását. Petra szemén keresztül megismerhetjük, hogy a családi és baráti környezetéből vett-tanult viselkedési mintái, […]
Phaedra, te dög
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestSzurdi M.-Kalász B.-Vass Sz: Phaedra,te dög Út Csoport produkció A nagy hősök ideje lejárt. Szétszakadozik a rend. A mostohafiába beleszerető Phaedra története a görögöktől egészen napjainkig foglalkoztatja az alkotókat, akik más és más megközelítésekből teszik fel a kérdéseiket a történet kapcsán: hogyan szeretünk? Mi történik, ha nem szeretnek minket? Merre tart az ember az életében, a […]
Samuel Beckett: Az utolsó tekercs
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása A főhős Krapp, minden születésnapja alkalmából szalagra mondja, hogy mi történt vele az azt megelőző évben. Amikor az előadás játszódik 69 éves. Újrahallgatja azt a felvételt, amit 39 éves korában felvett, de már nem érti a felvételt, nem érti akkori önmagát, idegen önmaga számára... Játssza: Széles László Írta: Samuel Beckett Fordította: […]
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10