Felnőtt
Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Frida Kahlo balladája
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz Anyaszínház előadása.
Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.
A pacal ideje
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Neptun Brigád előadása.
Barátaim, eljött a tisztánlátás ideje. Egyetek, igyatok, csak mértéket tartsatok!
Eljött A Pacal ideje, és kisfröccsel ajánljuk!
Anonim szerelmesek
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA darab 2177-ben játszódik, az apokalipszis után csak a magyarok élték túl a katasztrófát. Az egész emberiség sorsa múlik tehát azon, hogy le tudják-e győzni utolsó megmaradt ellenségüket: a szerelmet. A Budapesti Anarchista Színház előadása.
Zöld Szofi
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Budapesti Anarchista Színház előadása.
Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit.
Chopin és George Sand vallomásai
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz előadásban Chopin mazurkák, prelüdök, keringők hangzanak el élő zongorajátékban Chopin vallomásaikent, miközben George Sand beszél szerelméről, fájdalmáról, küzdelmeiről. Zene és szó különös színházi párbeszéde.
Egy doktorkisasszony naplójegyzetei
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAZ RS9 Színház és a Junion Színház közös produkciója.
Füst Milán A mester én vagyok című műve nyomán írta és rendezte Lábán Katalin.
Tizenegyes kórterem
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Mi volna, ha Márton, az egykori hittérítő alakja megjelenne a mai korban a hitevesztettek közt, a pszichiátria zárt osztályán, ott, ahol olyan betegeket kezelnek, akiknek odakint, a modern társadalom elvárásokkal teli, rohanó világában kicsúszott lábuk alól a talaj.
improsok[k]!
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz L1 Egyesület improvizációs est sorozata '30/50' van mit ünnepelni Koncepció/kurátor: Ladjánszki Márta (L1-tag) Az est fellépői: Györke Tímea (L1-tag), Alejandra Rosas (ZéróPlusz TáncMűvek-tag), Varga Dóra (ZéróPlusz TáncMűvek-tag), Varga Zsolt (L1-tag), Veres Flóra (L1-tag) és további együttműködők Támogató: L1 Egyesület, RS9 Színház, ZéróPlusz TáncMűvek Feltámasztjuk azt a rendezvényt, ahol a mindenkori L1 Egyesület tagjai közül […]
Többszörös orgazmus
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Budapesti Anarchista Színház előadása. Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül.
Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Minden jót, Elling!
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház, a Junion Színház és a Neptun Brigád közös előadása.
Elling és Kjell egy hosszabb vidéki „szanatóriumi” pihenés után lehetőséget kapnak arra, hogy új életet kezdjenek.
Axel Hellstenius skandináv szerző darabja.
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10