RS9+ Vallai Kert
Stílgyak
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Másik Produkció előadása.
Két fiatalembernek egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha szórakoztató történetükkel nevetésre bírják a rájuk fegyvert szegező katonákat. Ameddig képesek a szórakoztatásra, addig élnek.
Szabad-ötletek jegyzéke
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestSzabad-ötletek jegyzéke "Bár itt senki nem nyújt át senkinek semmit, mert mindent nekünk kell összegyűjteni, kihámozni, felcsipegetni és felnyalábolni abból, amit és ahogy József Attila 1936-os szövege kapcsán, mint kinccsel és kacattal telített rongyosládát, közénk borít Sütő András. Egy kávéházi asztal mellett thonet széken ülve, vizét kortyolgatva, a totális sötét semmijéből közénk érkezve. E […]
Tulipán
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA KV társulat előadása.
Kísérlet egy esküvőre, amit ki tudja, ki akar egyáltalán. Transzgenerációs nászajándék egy részben.
Előadásunkban azt kutatjuk, milyen egy mai viszony anya és felnőtt gyermeke között. Mik a határok, mik számítanak határátlépésnek? Milyen élmény a gyermeked házasságára készülni? Miért sejlenek fel óhatatlanul a nagyszülők - s rajtuk keresztül transzgenerációs örökségeink - mikor utódainkról gondolkodunk? Hogyan alakul ki élő kapcsolat a véletlenszerűen közös családba csöppenő személyek között, úgymint anyós-meny, anyós-vej, anyós-anyós?
A mi előadásunkban mindenki jóindulatú, jót akar, szeretetre méltó és támogató, mégis sok a sérülés. Miért? Ki a hibás?
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András

Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Kövek
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Másik Produkció előadása.
Charlie és Jake, két helyi fiatal, bekerülnek a filmbe, mint statiszták, és együtt próbálják meg túlélni a forgatás nehézségeit: a filmsztárok allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”, miközben közösen keresik a kiutat Kerryből, egy jobb életbe. Mindezt úgy, hogy megálmodják a saját – nem hollywoodi – filmjüket.
AHOGYAN A VÍZ TÜKRÖZI AZ ARCOT
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz Osonó Színházműhely előadása, a 10. Színházi Olimpia hivataos programja.
A mozaikos szerkezet zenés betétek, virtuóz módon illusztrált chatbeszélgetés, mantraszerű szövegrészletek és néma jelenetek által, villanásszerűen nyújt betekintést a fiatalok, szülők és tanárok életébe, konfliktusaiba és harcaiba.
MULATSÁG – Zabawa
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz élet (születés), a nász (szerelem) és a halál (temetés) szertartása egy felvonásban.
Az abszurd az új valóság. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a világ sokkal törékenyebb, mint gondoltuk. Azok a drámák, amelyek valaha abszurdnak számítottak majdhogynem realistává váltak mostanra. Mrozek művei már nem ugyanazt jelentik, mint pár évvel ezelőtt. Rendezte: Sardar Tagirovsky

Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., Budapest2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10