E „sötétben, sötéttel keretezés” úgy olvastatja velünk Sütő András olvasatában ezt a József Attila-szöveget, mintha álmatlan éjszakáink és a végletekig áttipródott nappalaink jelenéseként látogatna meg minket ezzel a szabad asszociációk végeérhetetlenjeire építő szöveggel. Mert e szöveg elszabadult féktelensége nem csupán költői, alkotói szelepkieresztés, intellektuális kergetőzés az egymásra alliteráló szavak és gondolatok sűrűjében, hanem egy emberi lélek elemi, egy totálisan pőrére vetkőzött és vetkőztetett élet segélykiáltásai.”