Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

1914 / 1915 / 1916 [SZ]

2016-06-03 @ 20:00

(eredeti címe: 1914)

Mándy Ildikó Társulata

Zenés színházi előadás az első világháborúról. 

„Amikor hallod a távolból a lövedék fütyülését, az egész tested már előre összehúzódik, hogy felkészüljön a hatalmas robbanásra.”

A háború nem hirtelen keletkezik, elterjedése nem pillanat műve. A háborút valamely politikai célért indítják. Ismerjük meg a múlt század egy mára már szinte teljesen elfelejtett háborújának történetét.  Előadásunk az első világháború emlékezetének felidézése a jelen és a jövő nemzedék számára.

Korabeli krónikák, irodalmi művek, többek között Ádám Éva (Kamenitzky Etelka), Ernst Jünger írásai, Kassák Lajos, Babits Mihály, Palasovszky Ödön, Christian Morgenstern versei idézik a 100 éve történteket.

Előadók: Záhonyi Enikő és Kallai Nóra (cselló)

A verseket megzenésítette: Márkos Albert

Jelmeztervező: Bánki Róza

Produkciós menedzser: Sáfrány Eszter

Rendező, koreográfus: Mándy Ildikó


Négy éven át tartó előadás sorozatot tervezünk 2014-től, 2018-ig, a Nagy Háború befejezésének száz éves évfordulójáig megvalósítani. Célunk egy már szinte teljesen elfelejtett háború emlékezetének felidézése a jelen és a jövő nemzedék számára.

A tervek szerint minden évben egy új produkció születik.

Minden évben új történetekkel, információkkal, új dalokkal bővítjük az előadást, míg legvégül a 2018/2019-es évadra egy komplex az első világháború négy évét feldolgozó ötödik változat készül el, amely összesíti a négy előadás teljes anyagát.

 

Európa sötét ölén most könnyet pergetnek
a sápadt, szomjas ajkú asszonyok:
mert bitang virág a katonák fiatal szive
s nincs ki kacér gomblyukába tűzze.
(Kassák Lajos)

Támogatók: NKA, EMMI, Első Világháborús Emlékbizottság, MMA, Kontakt Táncért Alapítvány, Scallabouche Társulat, Gólem Színház, Tünet Együttes, MÜSZI

Külön köszönet Dr. Magyar László András szakértői munkájának és Kertész Endre (cselló) közreműködésének a felkészülés során.

Az előadás videó ajánlója: https://www.youtube.com/watch?v=VXFb4p0h788&feature=youtu.be

http://ildikomandy-org.webnode.hu/ valamint www.ildikomandy.org

/Fotók: Dusa Gábor/

Sara Baretto írása az előadásról:

„Köszönöm az élményt! Az 50 perc pillanatok alatt elillant, és közben esély sem volt arra, hogy a figyelmem lankadjon. Tökéletes tempóban és élvezetes stílusban jöttek olyan információk az I. világháborúról, amelyekről fogalmam sem volt; ez a korszak rég kikerült a fókuszból. Érdekes volt a tematikus megközelítés is, ahogy az eleve borzalmas és igencsak speciális háborús nagy egészben, kialakultak a mikrovilágok, a berendezkedési kényszer – élet a fronton és a hátországban a legfontosabb emberállati szükségletek és prózai megnyilvánulások vonatkozásában. Mint egy eleven képzőművészeti kompozíció édes-bús csellóhangra, nekem olyan volt. Záhonyi Enikőt pedig jó volt nézni, hallgatni. Szívből gratulálok nektek!”

Az 1914 című előadás bemutatója 2014-ben, az I. világháború kitörésének száz éves évfordulóján, a Zsámbéki Színházi Bázison volt. 

Az 1914 / 1915 című, második rész bemutatója 2015-ben a Pécsi Harmadik Színházban volt.

A sorozat harmadik részének, az 1914 / 1915 / 1916 című előadás, bemutatója, 2016. március 31-én, a Művelődési Szint Mozitermében volt.

[separator type=”” size=”” icon=”info”]
[iconbox iconpos=”left” icon=”arrow-circle-o-right” with_circle=”0″ title=”Színházterem (Rumbach S. u. 9.)” link=”” img=””]
[iconbox iconpos=”left” icon=”clock-o” with_circle=”0″ title=”90 perc, szünet nélkül” link=”” img=””]
[iconbox iconpos=”left” icon=”ticket” with_circle=”0″ title=”JEGYÁR: 1800 Ft | Diák, nyugdíjas: 1200 Ft” link=”” img=””]

[separator type=”” size=”” icon=”share”]

Részletek

Dátum:
2016-06-03
Időpont:
20:00
Esemény kategória:
Esemény címkék:
, , , , ,

Helyszín

RS9 Színházterem
Rumbach Sebestyén u. 9.
Budapest, 1075
+ Google Térkép
Phone
06-1-269-66-10

Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/

Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This