Folytassa, Öveges!
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestFizika és életút-kísérletek két részben Az Astrum Színház előadása Az előadás két részben mutatja be Öveges József professzor életét és munkásságát, kiegészítve ikonikus hangtani, mechanikai és fénytöréssel kapcsolatos kísérletekkel. Egyszerre bír tehát tudományos-ismeretterjesztő jelleggel, emellett azonban szól a kivételes tehetségű tanár hitéről és pedagógiai munkásságáról, felidézve meghatározó momentumokat az életéből, egészen gyerekkorától a halálig. Az […]
Jentl – monomusical
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestNagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Moliére: A Mizantróp
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz Anyaszínház, az RS9 Színház és a Jelenlét Színház produkciója Tragikomédia egy részben Maga Moliére azt mondta a Mizantrópról, hogy ennél pontosabb látleletet az emberi természet bonyolult ellentmondásairól, a társadalmi hazugságok tömkelegéről, a férfi-női viszonyrendszer groteszk végleteiről, törékenységéről nem tud jobb színdarabot írni, mint ez. Igazából, azt tette közzé, hogy A MIZANTRÓP magasan a legjobb […]
Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz előadás vicces, mókás, zenés keretek között, 1 felvonásban dolgozza fel az azonos című népmesei történetet, amiben a nézők is lehetőséget kapnak a közös játékra. A rendezői szándék, hogy a mai gyerekek számára is izgalmas és lebilincselő legyen Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi kalandos története. Az előadás sajátosságából adódóan az darab bármilyen térben megvalósítható. Az […]
ERZSÉBETVÁROSI IRODALMI ESTEK
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestRicsimicsinájjunk koncert Az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatásával Az Erzsébetvárosi Önkormányzat ösztöndijasai Péntek Orsolya, G. István László, Bíró Kriszta, Kiss Tibor Noé, Tompa Andrea, Miklya Zsolt egy-egy esten mutatkoznak be az évad során. A rendezvény ingyenes.
Moliére: A Mizantróp
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz Anyaszínház, az RS9 Színház és a Jelenlét Színház produkciója Tragikomédia egy részben Maga Moliére azt mondta a Mizantrópról, hogy ennél pontosabb látleletet az emberi természet bonyolult ellentmondásairól, a társadalmi hazugságok tömkelegéről, a férfi-női viszonyrendszer groteszk végleteiről, törékenységéről nem tud jobb színdarabot írni, mint ez. Igazából, azt tette közzé, hogy A MIZANTRÓP magasan a legjobb […]
Samuel Beckett: Az utolsó tekercs
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása A főhős Krapp, minden születésnapja alkalmából szalagra mondja, hogy mi történt vele az azt megelőző évben. Amikor az előadás játszódik 69 éves. Újrahallgatja azt a felvételt, amit 39 éves korában felvett, de már nem érti a felvételt, nem érti akkori önmagát, idegen önmaga számára... Játssza: Széles László Írta: Samuel Beckett Fordította: […]
Frida Kahlo balladája
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz Anyaszínház előadása.
Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.
Magyar Mátrix
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Az előadás a fiatalok párkeresési gondjaival, a szexuális identitás kérdésével, a virtuális világ és a valóságos élet összeütközésével foglalkozik. Szokásos "garaczilacis" humorral, iróniával.
Ovibrader
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestA Főnix Színház előadása. Gyötrő kérdésekre keres és ad választ a Főnix Színházi Műhely társulata, fiatalokat, felnőtteket egyaránt megszólítva előadásával.
ERZSÉBETVÁROSI IRODALMI ESTEK
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestÍRÁS ÉS TEREPMUNKA /KISS TIBOR NOÉ SZERZŐI ESTJE A rendhagyó est során Kiss Tibor Noéval és Nagy Zoltán egyetemi tanárral (PTE Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék) Görföl Balázs, a Jelenkor folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélget. A téma: prózaíró és kultúrantropológus munkakapcsolata egy szépirodalmi mű születése kapcsán. A program második felében Kiss Tibor Noé olvas fel készülő regényéből, […]
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestA Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10