Befogadott produkció
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
2 esemény,
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Anonim szerelmesek
Anonim szerelmesek
A darab 2177-ben játszódik, az apokalipszis után csak a magyarok élték túl a katasztrófát. Az egész emberiség sorsa múlik tehát azon, hogy le tudják-e győzni utolsó megmaradt ellenségüket: a szerelmet. A Budapesti Anarchista Színház előadása.
1 esemény,
Folytassa, Öveges!
Folytassa, Öveges!
Fizika és életút-kísérletek két részben Az Astrum Színház előadása Az előadás két részben mutatja be Öveges József professzor életét és munkásságát, kiegészítve ikonikus hangtani, mechanikai és fénytöréssel kapcsolatos kísérletekkel. Egyszerre bír tehát tudományos-ismeretterjesztő jelleggel, emellett azonban szól a kivételes tehetségű tanár hitéről és pedagógiai munkásságáról, felidézve meghatározó momentumokat az életéből, egészen gyerekkorától a halálig. Az […]
1 esemény,
Frida Kahlo balladája
Frida Kahlo balladája
Az Anyaszínház előadása.
Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.
1 esemény,
ISMERJETEK MEG – Képek Petőfi Sándor életéből
ISMERJETEK MEG – Képek Petőfi Sándor életéből
Vass György előadása Petrovics Alexander, Borosttyán, Örömfi Vidor, Pönögei Kiss Pál, avagy Petőfi a kimeríthetetlen bordalos és szerelmes, depresszív és világfölgyújtó, dermedt és lángoló, földönfutó, hazátlan, otthontalan senki, ki olykor hitelbe lakott és jó emberek adományából tengődött, betegen, éhesen kutyagolva be majd egész Magyarországot. Tentanyaló baka, házitanító, deberák vándorszínész, kosztos diák, színházi szolga, súgó, kellékes, színlap […]
1 esemény,
Anonim szerelmesek
Anonim szerelmesek
A darab 2177-ben játszódik, az apokalipszis után csak a magyarok élték túl a katasztrófát. Az egész emberiség sorsa múlik tehát azon, hogy le tudják-e győzni utolsó megmaradt ellenségüket: a szerelmet. A Budapesti Anarchista Színház előadása.
1 esemény,
Zöld Szofi
Zöld Szofi
A Budapesti Anarchista Színház előadása.
Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit.
1 esemény,
Jentl – monomusical
Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
1 esemény,
1 esemény,
Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi
Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi
Az előadás vicces, mókás, zenés keretek között, 1 felvonásban dolgozza fel az azonos című népmesei történetet, amiben a nézők is lehetőséget kapnak a közös játékra. A rendezői szándék, hogy a mai gyerekek számára is izgalmas és lebilincselő legyen Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi kalandos története. Az előadás sajátosságából adódóan az darab bármilyen térben megvalósítható. Az […]
1 esemény,
Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása
Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása
- képtelen játék 11 képben, 2 felvonásban; mintegy okulására a következő nemzedéknek, úgyszólván - A Holdvilág Kamaraszínház előadás A bábos játéktól a mozgásszínházas elemeken át a zenés színházig talán nem is olyan hosszú az út. Weiss a bábjáték esetlenségével ruházza fel hőseit, a látszólagos vidámságuk mögött felsejlik lappangó agresszivitásuk. Ez az agresszivitás egyedül a főhősben […]
0 esemény,
1 esemény,
Empty.
Empty.
“Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr?” A belső iránytűjét vesztett ember áll a térben. Rátelepszik a csend. Egy szempár figyeli rezzenéstelenül, aki már nem tartozik senkihez. Mozgolódás támad valahol messze, vagy egészen közel. Tennie kell. Történnie kell valaminek. És akkor megmozdul. Zajt csap. De egy idő múlva ez nem […]
0 esemény,
2 esemény,
Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
1 esemény,
Folytassa, Öveges!
Folytassa, Öveges!
Fizika és életút-kísérletek két részben Az Astrum Színház előadása Az előadás két részben mutatja be Öveges József professzor életét és munkásságát, kiegészítve ikonikus hangtani, mechanikai és fénytöréssel kapcsolatos kísérletekkel. Egyszerre bír tehát tudományos-ismeretterjesztő jelleggel, emellett azonban szól a kivételes tehetségű tanár hitéről és pedagógiai munkásságáról, felidézve meghatározó momentumokat az életéből, egészen gyerekkorától a halálig. Az […]
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
Padam
Padam
Kárász Eszter sanzonestje Francia sanzonest, amelyben közismert és közkedvelt Edith Piaf-sanzonok és önéletrajzi vallomások elevenítik fel Piaf szenvedélyekkel, nagy mélységekkel és magasságokkal teli életét, és idézik elénk Párizs, valamint a Montmartre hangulatát. "Eszter borzongatóan bársonyos éneke és egyszerre törékeny és vad, kétségbeesett és gyöngéd színpadi lénye megrendít és magával ragad." (Szabó T. Anna) “22 év […]
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10