Lábán Katalin
Egy doktorkisasszony naplójegyzetei
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAZ RS9 Színház és a Junion Színház közös produkciója.
Füst Milán A mester én vagyok című műve nyomán írta és rendezte Lábán Katalin.
Samuel Beckett: Az utolsó tekercs
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház bemutató előadása A főhős Krapp, minden születésnapja alkalmából szalagra mondja, hogy mi történt vele az azt megelőző évben. Amikor az előadás játszódik 69 éves. Újrahallgatja azt a felvételt, amit 39 éves korában felvett, de már nem érti a felvételt, nem érti akkori önmagát, idegen önmaga számára... Játssza: Széles László Írta: Samuel Beckett […]
Mariella Mehr élete
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét es csak 1975-ben ért véget Svájcban.
Ady és Adél
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház elődása
Adélnál vagyunk, aki 62 éves múlt, a betegágyán fekve összegzi életét, melyben fel-felcsillan az öröm a szenvedések tengerében. Gondolatai Adyra összpontosulnak, aki már 16 éve meghalt. Előveszi a tőle kapott régi, megsárgult leveleket, verseket. Ady hangja ott leng körülötte, miközben férje, Diósy Ödön, némán, segítőkészen szolgálja őt utolsó óráiban is...
INPUT FESZT: Érzelemfókuszú workshop
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestÉrzelemfókuszú workshop az RS9 Színházban Bemelegitő gyakorlatok, hanggyakorlatok, majd a pár kiválasztása sorshúzással. Improvizációs gyakorlatok érzelmekre fókuszálva párban. A résztvevők egy egy érzelmet (öröm bánat, harag, felelem undor, irigység, stb.) kiválasztanak, megbeszélnek, majd a helyszínt , az időt, a konfliktust kiválasztják, a jelenetnek címet adnak. Minden jelenetet megbeszélés követ az érzelmekre fókuszálva. Nincs ítélkezés. Létszámhatár: 12 […]

INPUT FESZT: Mariella Mehr élete
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét es csak 1975-ben ért véget Svájcban.
Samuel Beckett: Az utolsó tekercs
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása A főhős Krapp, minden születésnapja alkalmából szalagra mondja, hogy mi történt vele az azt megelőző évben. Amikor az előadás játszódik 69 éves. Újrahallgatja azt a felvételt, amit 39 éves korában felvett, de már nem érti a felvételt, nem érti akkori önmagát, idegen önmaga számára... Játssza: Széles László Írta: Samuel Beckett Fordította: […]

Magyar Mátrix
RS9 Színházterem Rumbach Sebestyén u. 9., BudapestAz RS9 Színház előadása.
Az előadás a fiatalok párkeresési gondjaival, a szexuális identitás kérdésével, a virtuális világ és a valóságos élet összeütközésével foglalkozik. Szokásos "garaczilacis" humorral, iróniával.
Cocteau és Piaf
RS9+ Vallai Kert Rumbach S. u. 10., BudapestAz RS9 Színház BEMUTATÓ előadása A Cocteau és Piaf című bemutatónk a Balázs Béla-díjas Kóródy Ildikó összeállításában Edith Piaf naplója, másrészt Jean Cocteau Edith Piafnak szánt, A közönyös szerető című színművén alapul. Az elviselhetetlen magány és a reménytelen szerelem témáját tárja fel. Előadásunkban Kárász Eszter idézi elénk Piaf alakját, hangját, Miklós Marcell pedig az írót […]
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10