Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Történet az egérlyukból [VK]

2017-10-04 @ 19:30 - 20:00

1600Ft

Mi a jobb? Az olcsó boldogság vagy a magasztos szenvedés? – teszi fel a kérdést a paradoxonok embere, a saját maga által kreált „egérlyukban” önkéntes száműzetését töltő férfi. Számára az önkínzás gyönyör, a tudatosság betegség, az abnormális pedig normális. Ő az, aki tettek helyett gondolkodik, holott azt vallja: a gondolkodás eredménye tehetetlenség. 
Ez a furcsa alak áll most elénk, hogy megossza velünk az egérlyukban összegyűjtött gondolatait. Szarkasztikusan élcelődve, olykor megalázkodva, olykor dühös felsőbbrendűséggel szembesít minket a modern kor emberének legelemibb ellentmondásaival. A történet végére pedig azt is megtudhatjuk, miért zárkózott be végleg az ellentmondások embere éppen akkor, amikor áttörhette volna a szabadság előtt álló utolsó falat. 

Dosztojevszkij odúlakó antihőse a megjelenés után 150 évvel sem vesztett semmit mondanivalójának aktualitásából, sőt. Az egyént körülvevő világ zavarodottsága, a társadalmi különbségek, az elidegenedés azóta tovább fokozódtak, ezáltal az egérlyuk filozófiája még pontosabban és elevenebben képes megragadni minket. 

A Történet az egérlyukból bemutatásával a HoldonGolf Projekt egy olyan új sorozatba kezd, amely elsősorban prózai művek dramatizálásával vizsgálja az ember és a társadalom viszonyát. 

Előadja: Makray Gábor
Rendezte: Molnár Kristóf

A színpadi változat szövege F. M. Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból című műve alapján, Makai Imre fordításának felhasználásával készült. 

[separator type=”” size=”” icon=”info”]
[iconbox iconpos=”left” icon=”arrow-circle-o-right” with_circle=”0″ title=”Vallai Kert (Rumbach S. u. 10.)” link=”” img=””]
[iconbox iconpos=”left” icon=”clock-o” with_circle=”0″ title=”70 perc, szünet nélkül” link=”” img=””]
[iconbox iconpos=”left” icon=”ticket” with_circle=”0″ title=”JEGYÁR: 2000 Ft” link=”” img=””]

[separator type=”” size=”” icon=”share”]

Részletek

Dátum:
2017-10-04
Időpont:
19:30 - 20:00
Jegyár:
1600Ft
Esemény típus:
Esemény címkék:
,

Hely

RS9+ Vallai Kert
Rumbach S. u. 10.
Budapest, 1075
+ Google Térkép
Phone
06-1-269-66-10

Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/

Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This