- Ez az esemény elmúlt.
1914 / 1915 / 1916/ 1917 [SZ]
2017-04-08 @ 20:00 - 21:00
1600Ft(eredeti címe: 1914)
Mándy Ildikó Társulata
Zenés színházi előadás az első világháborúról.
„Amikor hallod a távolból a lövedék fütyülését, az egész tested már előre összehúzódik, hogy felkészüljön a hatalmas robbanásra.”
A háború nem hirtelen keletkezik, elterjedése nem pillanat műve. A háborút valamely politikai célért indítják. Ismerjük meg a múlt század egy mára már szinte teljesen elfelejtett háborújának történetét. Előadásunk az első világháború emlékezetének felidézése a jelen és a jövő nemzedék számára.
Korabeli krónikák, irodalmi művek, többek között Ádám Éva (Kamenitzky Etelka), Ernst Jünger írásai, Kassák Lajos, Babits Mihály, Palasovszky Ödön, Christian Morgenstern versei idézik a 100 éve történteket.
Előadók: Záhonyi Enikő és Kallai Nóra (cselló)
A verseket megzenésítette: Márkos Albert
Jelmeztervező: Bánki Róza
Produkciós menedzser: Sáfrány Eszter
Rendező, koreográfus: Mándy Ildikó
Négy éven át tartó előadás sorozatot tervezünk 2014-től, 2018-ig, a Nagy Háború befejezésének száz éves évfordulójáig megvalósítani. Célunk egy már szinte teljesen elfelejtett háború emlékezetének felidézése a jelen és a jövő nemzedék számára.
A tervek szerint minden évben egy új produkció születik.
Minden évben új történetekkel, információkkal, új dalokkal bővítjük az előadást, míg legvégül a 2018/2019-es évadra egy komplex az első világháború négy évét feldolgozó ötödik változat készül el, amely összesíti a négy előadás teljes anyagát.
Európa sötét ölén most könnyet pergetnek
a sápadt, szomjas ajkú asszonyok:
mert bitang virág a katonák fiatal szive
s nincs ki kacér gomblyukába tűzze.
(Kassák Lajos)
Támogatók: NKA, EMMI, Első Világháborús Emlékbizottság, MMA, Kontakt Táncért Alapítvány, Scallabouche Társulat, Gólem Színház, Tünet Együttes, MÜSZI
Külön köszönet Dr. Magyar László András szakértői munkájának és Kertész Endre (cselló) közreműködésének a felkészülés során.
Az előadás videó ajánlója: https://www.youtube.com/watch?v=VXFb4p0h788&feature=youtu.be
http://ildikomandy-org.webnode.hu/ valamint www.ildikomandy.org
/Fotók: Dusa Gábor/
Sara Baretto írása az előadásról:
„Köszönöm az élményt! Az 50 perc pillanatok alatt elillant, és közben esély sem volt arra, hogy a figyelmem lankadjon. Tökéletes tempóban és élvezetes stílusban jöttek olyan információk az I. világháborúról, amelyekről fogalmam sem volt; ez a korszak rég kikerült a fókuszból. Érdekes volt a tematikus megközelítés is, ahogy az eleve borzalmas és igencsak speciális háborús nagy egészben, kialakultak a mikrovilágok, a berendezkedési kényszer – élet a fronton és a hátországban a legfontosabb emberállati szükségletek és prózai megnyilvánulások vonatkozásában. Mint egy eleven képzőművészeti kompozíció édes-bús csellóhangra, nekem olyan volt. Záhonyi Enikőt pedig jó volt nézni, hallgatni. Szívből gratulálok nektek!”
Az 1914 című előadás bemutatója 2014-ben, az I. világháború kitörésének száz éves évfordulóján, a Zsámbéki Színházi Bázison volt.
Az 1914 / 1915 című, második rész bemutatója 2015-ben a Pécsi Harmadik Színházban volt.
A sorozat harmadik részének, az 1914 / 1915 / 1916 című előadás, bemutatója, 2016. március 31-én, a Művelődési Szint Mozitermében volt.
[separator type=”” size=”” icon=”info”]
[iconbox iconpos=”left” icon=”arrow-circle-o-right” with_circle=”0″ title=”Színházterem (Rumbach S. u. 9.)” link=”” img=””]
[iconbox iconpos=”left” icon=”clock-o” with_circle=”0″ title=”50 perc, szünet nélkül” link=”” img=””]
[iconbox iconpos=”left” icon=”ticket” with_circle=”0″ title=”JEGYÁR: 1600 Ft” link=”” img=””]
[separator type=”” size=”” icon=”share”]
Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10