Véget ért a II. Vallai Fesztivál az RS9 Színházban

 

_dsc0109

Véget ért a II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál az RS9 Színházban. A november 24. és 27. között megrendezett fesztivál négy napján 19 társulat lépett fel elsősorban irodalmi adaptációra épülő előadásaival. A zsűri döntése alapján a 300.000 forinttal járó Vallai-díjban részesült az Utolsó Vonal Művészeti alapítvány a Koronázás című produkciójáért. II. díjat kapott a Jónás Tamás verseiből összeállított színpadi etűd, a „… De mivel saját képmására teremtett”. A fesztivál III. díját Haragonics Zalán és Maczák Ibolya vihette haza az Ederlezi című produkciójáért. A közönség is szavazott. A nagyérdemű a 100.000 forinttal járó közönségdíját a Neptun Brigád nyerte Hamletman című produkciójáért, Baksa Imre előadásában, a produkció ezen felül elnyerte a Játékszín Bock színpadán való fellépési lehetőséggel járó különdíjat is. A házigazda, az RS9 Színház a kortárs komoly zenét támogató különdíjat adott, Horváth Balázsnak a Parti Nagy Lajos verseiből komponált Sorok, Szavak, Betűk című előadásáért. A Művészetek Völgye Kaláka Versudvarában léphet fel Lackfi János és Gryllus Dániel meghívására az Andaxinszház Suttogók című produkciója. A zsűri két produkciót részesített dicséretben a Borsógörgető és az Irina című előadásokat.

Fotó: Olajos Ilka

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This
Adatvédelmi áttekintés

A sütik információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, így nem kell újra begépelni őket; megkönnyítik a weboldal használatát; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütik kezelésére vonatkozó beállításokat a bal oldali menüben lehet áttekinteni és módosítani.