„ …Ott ül előttünk egy negyvenes férfi, akit első ránézésre inkább vélnél elcsapott vasgyári munkásnak, mintsem színművésznek….
…És ahogy haladunk előre az időben, hol Petri György, hol József Attila versmondatait, verseit hallva/hallgatva, ÉRTVE!, az est egyre inkább rabul ejt, lenyűgöz és felemel egyszerre. Növekvő izgalommal és fokozódó, fanyar életkedvvel élvezem a költők, az előadó és szerény nőiségem négyesét. Róluk, rólam, rólunk szól ez a pompás érzékkel összeállított skizofrén monológ. Nincs pátosz, lila, érzelmi köd, lírai homály. Alvadt vérdarabokként hullanak elénk a szavak, a két költő szavai. De tessék lefejteni az „alvadt vérdarabok”-hoz tapadó pátoszt, és…
…Jót tesznek egymásnak. (Mármint a két költő.) Petri kevésbé karcol, József Attila sorairól lepattogzik az elmúlt évtizedek előadóművészei által felrakott, s azóta kissé megkövült nemespenész. Mindketten ugyanarról beszélnek: legyen akár örömös, akár örömtelen a huszadik századi levés, a létező igazi élménye a reflexió. Éljük az életünket, akárcsak az évezredek során előttünk járó embertársaink, ugyanakkor hűvösen, vagy (megengedem:) gyengéd közönnyel figyeljük azt a valakit, aki vagyunk. Igen: VAN gyengédség Petriben, és „közöny” József Attilában! És főként Persze Szűcs Lajosban, mégpedig férfias, derűs közöny – ami több, mint a „kétszerkettő józansága”.
Ez a többlet tette hihetetlenül szórakoztatóvá, ugyanakkor „méllyé” az
előadást.” /Horváth Péter, Tiszatáj online/

Előadja: Szűcs Lajos
Előadás hossza: kb. 70 perc