Támogatói kör

 

Veszélyben az RS9 Színház, segíts életben tartani!

 

Az RS9 Színház immár 35 éve része Budapest színházi életének. Két játszóhelyünkön – az RS9 Színházteremben és az RS9+ Vallai Kertben – estéről estére új előadások, irodalmi estek, koncertek és kiállítások születnek. Az RS9 mindig is több volt, mint egy színház: egy közösségi, összművészeti tér, ahol a műfajok és a generációk találkoznak.

Ezt a közösségi helyet egy kis csapat működteti, akik mindennap azon dolgoznak, hogy minden működjön: a fény, a hang, a jegypénztár, a büfé, az ügyelés. Nélkülük semmi sem indulhatna el, este nem gördülne fel a függöny, nem születhetnének közös élmények, jó találkozások, amik kiemelnek minket a sokszor nyomasztó hétköznapokból. 2025 szeptemberére az RS9 Színház drámai helyzetbe került, most már maga a fennmaradás a tét, a csapat tagjai jelenleg fizetés nélkül dolgoznak az RS9 életben maradásáért.

 Hónapról hónapra több mint 45 színész lép fel itt, befogadott társulatok, fiatal alkotók, zenészek, képzőművészek fordulnak meg nálunk. Mindannyiuk szíve benne van az RS9-ben – ahogyan a közönségünké is. 

Most a közösség erejére, Rátok van szükség!

Célunk 10.000.000 Forint összegyűjtése – ez biztosítja az RS9 egy teljes évadának működését: a rezsit, az állandó csapat munkáját, az előadások megszületését és a közönség zökkenőmentes, méltó fogadását.

Ez az összeg nem csupán egy számot, egy konkrét összeget jelent, hanem a művészi továbbélést – azt jelenti, hogy a 2025/2026 évadban tovább élhet az RS9, és továbbra is otthona lehet a független, kísérletező, szabad szellemű színháznak.

Kérlek támogassátok színházunkat 5.000-10.000 Forinttal illetve tehetségetek szerint, bármilyen összeggel, lehetőleg rendszeresen, hogy továbbra is szabadon, függetlenül működhessünk.– az RS9 mindig is sok ember álma volt, és csak közösen tarthatjuk életben.

Kik csinálják az RS9-et?

Lábán Katalin társalapítóként és rendezőként 35 éve építi, vezeti ezt a különleges, nyitott és befogadó szellemiségű műhelyt.

Nagy Ferenc a kezdetek óta oszlopos tagja a csapatnak, színészként, technikusként egyaránt meghatározza a színház arculatát.

Csáki Rita több mint két évtizede rendezőként, színészként, technikusként, művészeti titkárként rengeteg munkát tesz bele abba, hogy minden előadás maximálisan jól működjön.

Dobay Janka, az alapítók lánya, már gyerekkorától a színház részese, itt nőtt fel, mélyen kötődik ehhez a különleges helyhez. Játszik, büfét vezet, jegyet árul, ellátja az irodai munkákat, ahogy a csapat minden tagja, ő is sok pozíciót tölt be egyszerre.

 

Ez a felhívás azért juthatott el hozzád, mert hiszel a kultúra és közösség erejében. Ha ismersz még olyat, akinek ez fontos, oszd meg vele a hírünket! Légy mecénás és add tovább!

 

Hogyan tudsz minket támogatni?

  • Adomány – bármikor utalható a színház bankszámlájára

ASTORIA SZÍNHÁZI EGYESÜLET
a közleménybe kérjük beírni: „ADOMÁNY”
Bankszámlaszámunk: 11705008-20117689-00000000

  • TÁMOGATÓI JEGY – A meghirdetett jegyáraknál drágább támogatói jegy Megvásárlása előadásainkra, alkalmanként és személyenként, amely személyesen vagy online is megvásárolható.
  • ADOMÁNY FELAJÁNLÁSA A JEGYVÁSÁRLÁS SORÁN
  • Adó 1% – ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át az RS9 Színház javára. Adószámunk: 19024945-2-42
  • Céges támogatás: 100+20%

Az RS9 Színházat fenntartó ASTORIA SZÍNHÁZI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET közhasznú szervezet, ezért a társasági adóalanyoknak lehetőségük van az adományozás során közhasznú tevékenység támogatásaként adóalap-csökkentő tétel érvényesítésére a nyújtott adomány értékének:

20 százalékáig  – ebben az esetben nincs szükség előzetes írásos megállapodásra, a támogatásról az igazolást Egyesületünk kiállítja, kérjük, ehhez a közleményben tüntessék fel az adományozó cég adószámát.

40 százalékáig – tartós adományozási szerződés esetén, de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összegéig.

Utóbbi esetben az adományozó szerződésben vállalja, hogy az adományt a szerződéskötés évében, és az azt követő legalább három évben, évente legalább egy alkalommal – azonos vagy növekvő összegben – ellenszolgáltatás nélkül adja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This
Adatvédelmi áttekintés

A sütik információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, így nem kell újra begépelni őket; megkönnyítik a weboldal használatát; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütik kezelésére vonatkozó beállításokat a bal oldali menüben lehet áttekinteni és módosítani.