2023 február
Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
Tudj meg többet »David Yengibarian koncert
David Yengibarian harmonika koncertje az RS9+Vallai kertben.
Tudj meg többet »Verslábak HAZAfelé
Az E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
Chopin és George Sand vallomásai
Az előadásban Chopin mazurkák, prelüdök, keringők hangzanak el élő zongorajátékban Chopin vallomásaikent, miközben George Sand beszél szerelméről, fájdalmáról, küzdelmeiről. Zene és szó különös színházi párbeszéde.
Tudj meg többet »Bronx Tales: The life and time of Jay Miller
BRONX TALES
The Life and Time of Jay Miller, You can take the boy of the Bronx, But you can’t take the Bronx out of the boy! In his unique style of movement and the spoken word, He invites you to join in his journey at RS9 Theatre.
A varjúkirály
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Sándor A varjúkirály regénye alapján. Játsszák: Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor. Rendezte: Jászberényi Gábor
Tudj meg többet »A varjúkirály

Tudj meg többet »2023 március
Egy perccel tovább
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Gáborral és Kondákor Zsófi főszereplésével.
Tudj meg többet »A varjúkirály
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Sándor A varjúkirály regénye alapján. Játsszák: Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor. Rendezte: Jászberényi Gábor
Tudj meg többet »Kövek
A Másik Produkció előadása.
Charlie és Jake, két helyi fiatal, bekerülnek a filmbe, mint statiszták, és együtt próbálják meg túlélni a forgatás nehézségeit: a filmsztárok allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”, miközben közösen keresik a kiutat Kerryből, egy jobb életbe. Mindezt úgy, hogy megálmodják a saját – nem hollywoodi – filmjüket.
David Yengibarian koncert
David Yengibarian harmonika koncertje az RS9+Vallai kertben.
Tudj meg többet »Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
Tudj meg többet »De mi lett a nővel?
„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni.
A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”
Verslábak HAZAfelé
Az E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
Felül a gálya – Petőfi 200
Forradalmi költészetének mai földben való csíráztatása versekkel, verselő dalokkal, daloló versekkel a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Közös gitár- és harmonikakísérettel olyan művek hangoznak el, mint: Föltámadott a tenger, Megint csak beszélünk, Egy gondolat bánt engemet, Falu végén kurta kocsma, és még számos költemény. Előadják: Petruska András, Maszkura, (Bíró Szabolcs), Kathy Zsolt
Tudj meg többet »Az óceánjáró
A Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
Chopin és George Sand vallomásai
Az előadásban Chopin mazurkák, prelüdök, keringők hangzanak el élő zongorajátékban Chopin vallomásaikent, miközben George Sand beszél szerelméről, fájdalmáról, küzdelmeiről. Zene és szó különös színházi párbeszéde.
Tudj meg többet »Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Tudj meg többet »A nagy hadronütköztető
A Tér 12 Kulturális Egyesület előadása.
Egy isteni részecske, ami nélkül nem lenne semmi. Nagyon pici, nagyon észrevétlen, de mégis ott van. Ha nem lenne, fénysebességgel röpködnénk egymás mellett. Molekuláris szinten… Tulajdonképpen a mi létezésünk a bizonyítéka, hogy létezik ez az isteni részecske. Mert, ha nem így lenne, akkor nem lenne semmi.
Fórum Impró: Miközben
Fórum Impró: Miközben A Fórum Színházi Közösség improvizációs estje. Az előadàs minden része improvizáció, csupán annyit tudunk, hogy a jeleneteket egymàsból az a varázsszó hívja elő, miközben....Egy órányi játék a ti szórakoztatásotokra! Mi sem tudjuk, hogy az adott pillanatban mi jut majd eszükbe, éljétek át velünk ezt az egyszeri és megismételhetetlen estét! A játék keretét klasszikus improvizációs rövidformák színesítik. Trénerek: Montvai Hanna, Csizmadia Ildi
Tudj meg többet »A varjúkirály
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Sándor A varjúkirály regénye alapján. Játsszák: Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor. Rendezte: Jászberényi Gábor
Tudj meg többet »Kóda – utóirat két hegedűre
Az Y csoport előadása. Mikor döntjük el a sorsunk, 6 évesen mikor először kezünkbe adják a hegedűt, 18 évesen mikor felvesznek a Zeneakadémiára, vagy 22 évesen mikor magára hagyjuk a barátnőnket a közös diplomakoncert előtt?
Szabad-e más sorsot választani, mint amire 16 évet áldoztunk fel az életünkből?
El tudunk-e engedni egy Barátot? Meg tudjuk-e érteni, ha ő másképp dönt? Ki tudjuk-e mondani Neki őszintén: “Azt akarom, hogy éld az életed, úgy ahogy Te akarod?"
Magamhoz ölelem őket
Bumberák Maja és Klitsie-Szabad Boglárka estjén különféle műfajok, hangulatok szövődnek egymásba és kalauzolnak el bennünket hangszerek, dalok kíséretével a nagy közösben: a női sorsokban.
Tudj meg többet »SINKOTTA – IMPRÓ-TANGÓ ELŐADÁS
Kati & Tiha Budapest Tangó Experience és IMPRÓHTG produkció.
Az improvizációs színház a váratlanról szól, a kiszámíthatatlanságról, az egymásra figyelésből megszülető jelenetekről, az egymás elfogadásán alapuló érzelmek kifejezéséről. És a tangó miről? Az egymás érintéséből megszülető érzelmek megtestesítéséről, a másik jelenlétéből kiinduló közös mozgásról, a zene által inspirált harmóniáról és diszharmóniáról.
2023 április
Kóda – utóirat két hegedűre
Az Y csoport előadása. Mikor döntjük el a sorsunk, 6 évesen mikor először kezünkbe adják a hegedűt, 18 évesen mikor felvesznek a Zeneakadémiára, vagy 22 évesen mikor magára hagyjuk a barátnőnket a közös diplomakoncert előtt?
Szabad-e más sorsot választani, mint amire 16 évet áldoztunk fel az életünkből?
El tudunk-e engedni egy Barátot? Meg tudjuk-e érteni, ha ő másképp dönt? Ki tudjuk-e mondani Neki őszintén: “Azt akarom, hogy éld az életed, úgy ahogy Te akarod?"
Chopin és George Sand vallomásai
Az előadásban Chopin mazurkák, prelüdök, keringők hangzanak el élő zongorajátékban Chopin vallomásaikent, miközben George Sand beszél szerelméről, fájdalmáról, küzdelmeiről. Zene és szó különös színházi párbeszéde.
Tudj meg többet »Egy perccel tovább
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Gáborral és Kondákor Zsófi főszereplésével.
Tudj meg többet »A varjúkirály
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Sándor A varjúkirály regénye alapján. Játsszák: Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor. Rendezte: Jászberényi Gábor
Tudj meg többet »Felül a gálya – Petőfi 200
Forradalmi költészetének mai földben való csíráztatása versekkel, verselő dalokkal, daloló versekkel a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Közös gitár- és harmonikakísérettel olyan művek hangoznak el, mint: Föltámadott a tenger, Megint csak beszélünk, Egy gondolat bánt engemet, Falu végén kurta kocsma, és még számos költemény. Előadják: Petruska András, Maszkura, (Bíró Szabolcs), Kathy Zsolt
Tudj meg többet »I Have Embraced Them (ENG)
The performance of Maja Bumberák and Boglárka Klitsie-Szabad intertwines various genres and moods, and is accompanied by a variety of musical instruments and songs, guiding us within the great collective theme: the destiny of women.
Tudj meg többet »Tulipán
A KV társulat előadása.
Kísérlet egy esküvőre, amit ki tudja, ki akar egyáltalán. Transzgenerációs nászajándék egy részben.
Előadásunkban azt kutatjuk, milyen egy mai viszony anya és felnőtt gyermeke között. Mik a határok, mik számítanak határátlépésnek? Milyen élmény a gyermeked házasságára készülni? Miért sejlenek fel óhatatlanul a nagyszülők - s rajtuk keresztül transzgenerációs örökségeink - mikor utódainkról gondolkodunk? Hogyan alakul ki élő kapcsolat a véletlenszerűen közös családba csöppenő személyek között, úgymint anyós-meny, anyós-vej, anyós-anyós?
A mi előadásunkban mindenki jóindulatú, jót akar, szeretetre méltó és támogató, mégis sok a sérülés. Miért? Ki a hibás?
Bronx Tales: The life and time of Jay Miller
BRONX TALES
The Life and Time of Jay Miller, You can take the boy of the Bronx, But you can’t take the Bronx out of the boy! In his unique style of movement and the spoken word, He invites you to join in his journey at RS9 Theatre.
Verslábak neccharisnyában
Az E-Mancik Színházi Manufaktúra előadása.
Négy színésznő boncolgatja magát kortárs és XX. századi költőnők versein keresztül. Líraian, ihletetten, magas sarokba bújtatott verslábakon billegve.
Kövek
A Másik Produkció előadása.
Charlie és Jake, két helyi fiatal, bekerülnek a filmbe, mint statiszták, és együtt próbálják meg túlélni a forgatás nehézségeit: a filmsztárok allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”, miközben közösen keresik a kiutat Kerryből, egy jobb életbe. Mindezt úgy, hogy megálmodják a saját – nem hollywoodi – filmjüket.
Az óceánjáró
A Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
Verslábak HAZAfelé
Az E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Tudj meg többet »Stílgyak
A Másik Produkció előadása.
Két fiatalembernek egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha szórakoztató történetükkel nevetésre bírják a rájuk fegyvert szegező katonákat. Ameddig képesek a szórakoztatásra, addig élnek.
2023 május

SINKOTTA – IMPRÓ-TANGÓ ELŐADÁS
Kati & Tiha Budapest Tangó Experience és IMPRÓHTG produkció.
Az improvizációs színház a váratlanról szól, a kiszámíthatatlanságról, az egymásra figyelésből megszülető jelenetekről, az egymás elfogadásán alapuló érzelmek kifejezéséről. És a tangó miről? Az egymás érintéséből megszülető érzelmek megtestesítéséről, a másik jelenlétéből kiinduló közös mozgásról, a zene által inspirált harmóniáról és diszharmóniáról.
Chopin és George Sand vallomásai
Az előadásban Chopin mazurkák, prelüdök, keringők hangzanak el élő zongorajátékban Chopin vallomásaikent, miközben George Sand beszél szerelméről, fájdalmáról, küzdelmeiről. Zene és szó különös színházi párbeszéde.
Tudj meg többet »Verslábak HAZAfelé
Az E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
David Yengibarian koncert
David Yengibarian harmonika koncertje az RS9+Vallai kertben.
Tudj meg többet »Felül a gálya – Petőfi 200
Forradalmi költészetének mai földben való csíráztatása versekkel, verselő dalokkal, daloló versekkel a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Közös gitár- és harmonikakísérettel olyan művek hangoznak el, mint: Föltámadott a tenger, Megint csak beszélünk, Egy gondolat bánt engemet, Falu végén kurta kocsma, és még számos költemény. Előadják: Petruska András, Maszkura, (Bíró Szabolcs), Kathy Zsolt
Tudj meg többet »A varjúkirály
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Sándor A varjúkirály regénye alapján. Játsszák: Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor. Rendezte: Jászberényi Gábor
Tudj meg többet »De mi lett a nővel?
„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni.
A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”
MULATSÁG – Zabawa
Az élet (születés), a nász (szerelem) és a halál (temetés) szertartása egy felvonásban.
Az abszurd az új valóság. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a világ sokkal törékenyebb, mint gondoltuk. Azok a drámák, amelyek valaha abszurdnak számítottak majdhogynem realistává váltak mostanra. Mrozek művei már nem ugyanazt jelentik, mint pár évvel ezelőtt. Rendezte: Sardar Tagirovsky

Stílgyak
A Másik Produkció előadása.
Két fiatalembernek egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha szórakoztató történetükkel nevetésre bírják a rájuk fegyvert szegező katonákat. Ameddig képesek a szórakoztatásra, addig élnek.
Tulipán
A KV társulat előadása.
Kísérlet egy esküvőre, amit ki tudja, ki akar egyáltalán. Transzgenerációs nászajándék egy részben.
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Tudj meg többet »Egy perccel tovább
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Gáborral és Kondákor Zsófi főszereplésével.
Tudj meg többet »Az óceánjáró
A Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Tudj meg többet »Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
Tudj meg többet »2023 június
MULATSÁG – Zabawa
Az élet (születés), a nász (szerelem) és a halál (temetés) szertartása egy felvonásban.
Az abszurd az új valóság. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a világ sokkal törékenyebb, mint gondoltuk. Azok a drámák, amelyek valaha abszurdnak számítottak majdhogynem realistává váltak mostanra. Mrozek művei már nem ugyanazt jelentik, mint pár évvel ezelőtt. Rendezte: Sardar Tagirovsky
MULATSÁG – Zabawa
Az élet (születés), a nász (szerelem) és a halál (temetés) szertartása egy felvonásban.
Az abszurd az új valóság. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a világ sokkal törékenyebb, mint gondoltuk. Azok a drámák, amelyek valaha abszurdnak számítottak majdhogynem realistává váltak mostanra. Mrozek művei már nem ugyanazt jelentik, mint pár évvel ezelőtt. Rendezte: Sardar Tagirovsky
AHOGYAN A VÍZ TÜKRÖZI AZ ARCOT
Az Osonó Színházműhely előadása, a 10. Színházi Olimpia hivataos programja.
A mozaikos szerkezet zenés betétek, virtuóz módon illusztrált chatbeszélgetés, mantraszerű szövegrészletek és néma jelenetek által, villanásszerűen nyújt betekintést a fiatalok, szülők és tanárok életébe, konfliktusaiba és harcaiba.
2023 szeptember
Kövek
A Másik Produkció előadása.
Charlie és Jake, két helyi fiatal, bekerülnek a filmbe, mint statiszták, és együtt próbálják meg túlélni a forgatás nehézségeit: a filmsztárok allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”, miközben közösen keresik a kiutat Kerryből, egy jobb életbe. Mindezt úgy, hogy megálmodják a saját – nem hollywoodi – filmjüket.
Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Tudj meg többet »Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Tudj meg többet »Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Tudj meg többet »Tulipán
A KV társulat előadása.
Kísérlet egy esküvőre, amit ki tudja, ki akar egyáltalán. Transzgenerációs nászajándék egy részben.
Előadásunkban azt kutatjuk, milyen egy mai viszony anya és felnőtt gyermeke között. Mik a határok, mik számítanak határátlépésnek? Milyen élmény a gyermeked házasságára készülni? Miért sejlenek fel óhatatlanul a nagyszülők - s rajtuk keresztül transzgenerációs örökségeink - mikor utódainkról gondolkodunk? Hogyan alakul ki élő kapcsolat a véletlenszerűen közös családba csöppenő személyek között, úgymint anyós-meny, anyós-vej, anyós-anyós?
A mi előadásunkban mindenki jóindulatú, jót akar, szeretetre méltó és támogató, mégis sok a sérülés. Miért? Ki a hibás?
Szabad-ötletek jegyzéke
Szabad-ötletek jegyzéke "Bár itt senki nem nyújt át senkinek semmit, mert mindent nekünk kell összegyűjteni, kihámozni, felcsipegetni és felnyalábolni abból, amit és ahogy József Attila 1936-os szövege kapcsán, mint kinccsel és kacattal telített rongyosládát, közénk borít Sütő András. Egy kávéházi asztal mellett thonet széken ülve, vizét kortyolgatva, a totális sötét semmijéből közénk érkezve. E „sötétben, sötéttel keretezés” úgy olvastatja velünk Sütő András olvasatában ezt a József Attila-szöveget, mintha álmatlan éjszakáink és a végletekig áttipródott nappalaink jelenéseként látogatna meg minket ezzel…
Tudj meg többet »Stílgyak
A Másik Produkció előadása.
Két fiatalembernek egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha szórakoztató történetükkel nevetésre bírják a rájuk fegyvert szegező katonákat. Ameddig képesek a szórakoztatásra, addig élnek.
Az óceánjáró
A Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
2023 október
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Tudj meg többet »Magamhoz ölelem őket
Bumberák Maja és Klitsie-Szabad Boglárka estjén különféle műfajok, hangulatok szövődnek egymásba és kalauzolnak el bennünket hangszerek, dalok kíséretével a nagy közösben: a női sorsokban.
Tudj meg többet »De mi lett a nővel?
„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni.
A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”
Kövek
A Másik Produkció előadása.
Charlie és Jake, két helyi fiatal, bekerülnek a filmbe, mint statiszták, és együtt próbálják meg túlélni a forgatás nehézségeit: a filmsztárok allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”, miközben közösen keresik a kiutat Kerryből, egy jobb életbe. Mindezt úgy, hogy megálmodják a saját – nem hollywoodi – filmjüket.
Verslábak HAZAfelé
Az E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
Verslábak neccharisnyában
Az E-Mancik Színházi Manufaktúra előadása.
Négy színésznő boncolgatja magát kortárs és XX. századi költőnők versein keresztül. Líraian, ihletetten, magas sarokba bújtatott verslábakon billegve.
Mariella Mehr élete
Az RS9 Színház előadása.
Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét es csak 1975-ben ért véget Svájcban.
Mariella Mehr élete
Az RS9 Színház előadása.
Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét es csak 1975-ben ért véget Svájcban.
Mariella Mehr élete
Az RS9 Színház előadása.
Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét es csak 1975-ben ért véget Svájcban.
Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Tudj meg többet »David Yengibarian koncert
David Yengibarian harmonika koncertje az RS9+Vallai kertben.
Tudj meg többet »Egy perccel tovább
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Gáborral és Kondákor Zsófi főszereplésével.
Tudj meg többet »Az óceánjáró
A Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
Tudj meg többet »Stílgyak
A Másik Produkció előadása.
Két fiatalembernek egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha szórakoztató történetükkel nevetésre bírják a rájuk fegyvert szegező katonákat. Ameddig képesek a szórakoztatásra, addig élnek.
2023 november
Kövek
A Másik Produkció előadása.
Charlie és Jake, két helyi fiatal, bekerülnek a filmbe, mint statiszták, és együtt próbálják meg túlélni a forgatás nehézségeit: a filmsztárok allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”, miközben közösen keresik a kiutat Kerryből, egy jobb életbe. Mindezt úgy, hogy megálmodják a saját – nem hollywoodi – filmjüket.
Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Tudj meg többet »Edith Piaf naplója Nyilvános próba
Edith Piaf naplója – nyilvános próba Xantus János emlékére A Kóródy Ildikó dramaturg által írt Edith Piaf naplója című darab Jean Cocteau, Edith Piafnak szánt, A közönyös szerető című színdarabján alapul. A két művész, a nagyszerű író, Cocteau és a francia tragikus sanzonok királynőjének, Edith Piaf különleges kapcsolatát mutatja be. Általa betekinthetést nyerhetünk, mennyire bonyolultak is valójában az érzelmek, az emberi kapcsolatok. Előadásunkban Kárász Eszter idézi elénk "Veréb" alakját, hangját, Miklós Marcell pedig az írónagyságot kelti életre. Szereplők: Kárász…
Tudj meg többet »Tulipán
A KV társulat előadása.
Kísérlet egy esküvőre, amit ki tudja, ki akar egyáltalán. Transzgenerációs nászajándék egy részben.
Előadásunkban azt kutatjuk, milyen egy mai viszony anya és felnőtt gyermeke között. Mik a határok, mik számítanak határátlépésnek? Milyen élmény a gyermeked házasságára készülni? Miért sejlenek fel óhatatlanul a nagyszülők - s rajtuk keresztül transzgenerációs örökségeink - mikor utódainkról gondolkodunk? Hogyan alakul ki élő kapcsolat a véletlenszerűen közös családba csöppenő személyek között, úgymint anyós-meny, anyós-vej, anyós-anyós?
A mi előadásunkban mindenki jóindulatú, jót akar, szeretetre méltó és támogató, mégis sok a sérülés. Miért? Ki a hibás?
Don Giovanni – Ujjbábopera zongorával
2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, igazított rajta, hozzárakta a magáét, talált hozzá zenészeket, és most ujjbábokkal előadja.
Tudj meg többet »Az óceánjáró
A Másik Produkció előadása.
Alessandro Baricco: Novecento című írása alapján.
Az előadás egyik különlegessége, hogy minden szerepet két színész kelt életre, így idézve meg az óceánjáró hihetetlen történetét.
Befelé ébredő
életvezetési játékok Torma Gellért, életvezetési tanácsadó beszélget a közönséggel párkapcsolati problémákról, útkeresésekről. A felvetett helyzeteket színészek adják elő több kisebb jelenetben. Alkotók: Torma Gellért Botos Éva Horgas Ádám JEGYVÁSÁRLÁS
Tudj meg többet »De mi lett a nővel?
„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni.
A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”
Mariella Mehr élete
Az RS9 Színház előadása.
Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét es csak 1975-ben ért véget Svájcban.
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek. Előadja: Tóth András
Tudj meg többet »Stílgyak
A Másik Produkció előadása.
Két fiatalembernek egyetlen lehetősége van a túlélésre, ha szórakoztató történetükkel nevetésre bírják a rájuk fegyvert szegező katonákat. Ameddig képesek a szórakoztatásra, addig élnek.
Verslábak HAZAfelé
Az E-MANCIK Színházimanufaktúra előadása.
Haza. Magyarság. Közélet. Politika. Közösség. …
Gyanús szavak ezek ma Magyarországon! Mégis ezekről szeretnénk beszélni. Hogy MI VAN? A férfiakkal, a nőkkel, itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában, a Föld nevű bolygón, hogy mi emel fel, mi nyomorít, mi van a közbeszédben, a lelkekben, a járókelők tekintetében. Minden tekintetben.
Nyújtsd a kezed! párkapcsolati meseest
Nyújtsd a kezed! - Párkapcsolati meseest felnőtteknek
Nagy Luca meseterapeuta.
David Yengibarian koncert
David Yengibarian harmonika koncertje az RS9+Vallai kertben.
Tudj meg többet »Egy vagyok
Verses performance Farkas Zita verseiből. Előadja : Bacsa Ildikó színművész. Versek a női lélek szépségeiről, fájdalmairól ,örömeiről, titkairól. Versek a szeretetről, a vágyról, a "mindent elsöprő "szerelemről, a függőségről, az elfogadásról, az életről, a halálról, az emberről.
Tudj meg többet »Egy perccel tovább
A Másik Produkció előadása. Jászberényi Gáborral és Kondákor Zsófi főszereplésével.
Tudj meg többet »Tulipán
A KV társulat előadása.
Kísérlet egy esküvőre, amit ki tudja, ki akar egyáltalán. Transzgenerációs nászajándék egy részben.
Előadásunkban azt kutatjuk, milyen egy mai viszony anya és felnőtt gyermeke között. Mik a határok, mik számítanak határátlépésnek? Milyen élmény a gyermeked házasságára készülni? Miért sejlenek fel óhatatlanul a nagyszülők - s rajtuk keresztül transzgenerációs örökségeink - mikor utódainkról gondolkodunk? Hogyan alakul ki élő kapcsolat a véletlenszerűen közös családba csöppenő személyek között, úgymint anyós-meny, anyós-vej, anyós-anyós?
A mi előadásunkban mindenki jóindulatú, jót akar, szeretetre méltó és támogató, mégis sok a sérülés. Miért? Ki a hibás?
2023 december
Jentl – monomusical
Nagy Anikó színművész monomusical előadása. A történet főhőse, a galíciai zsidó lány úgy érzi, nem arra született, hogy a falusi gazdasszonyok eseménytelen életét élje.
Tudj meg többet »Jegyvásárlás:
https://rs9.jegy.hu/
Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu / 06-1-269-66-10