Színházak éjszakája az RS9 Színházban

 

Regisztráció

 

Maszkkészítés – gyerekeknek, felnőtteknek

11:00 – 15:00 – RS9 Színház Kávézó

A Budapesti Színházak Éjszakájának alkalmából gyerekek és felnőttek egyaránt bepillanthatnak a maszkkészítés rejtelmeibe és egyúttal ki is próbálhatják magukat benne.
A foglalkozást Nagy Ferenc, az RS9 Színház színésze vezeti.

 

Mariella Mehr élete

18:00 – RS9+ Vallai Kert 

Mariella Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.
A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét és csak 1975-ben ért véget Svájcban. Az előadás Mariella Mehr életét jeleníti meg számunkra, Rácz Magdi megható és megrendítő játékával.
Mariella Mehr a Kőkorszak és az Üzenetek a számkivetésből című művei alapján átdolgozta és rendezte: Lábán Katalin

 

Padam – Kárász Eszter Edith Piaf sanzonestje

19:30 – RS9+ Vallai Kert

Francia sanzonest, amelyben közismert és közkedvelt Edith Piaf-sanzonok és önéletrajzi vallomások elevenítik fel Piaf szenvedélyekkel, nagy mélységekkel és magasságokkal teli életét, és idézik elénk Párizs, valamint a Montmartre hangulatát.

 

A virtuóz – Cziffra György

21:00 – Színházterem

Az előadásban egy kivételes zongorista élete elevenedik meg, akit a sors állandóan le- és feldobált „a végső mélységekből az események hullámtarajáig”.
Zenebohóc, bárzenész vagy elhivatott művész? Töredékes históriájának visszatérő képe az embert fenyegető szellemi halál, amely, amikor már minden veszni látszik, újabb művészi feltámadásba változik át.

 

 

Regisztráció

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egyből értesülhet új bemutatóinkról, aktuális kedvezményeinkről, híreinkről.

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This