RS9 OFF 2015

4
nap
18
előadás
168
független alkotó
1290
perc játékidő
Október elején rendezi meg az RS9 Színház az RS9 OFF független színházi fesztivált melynek keretében 18 társulat mutatkozik be.

részletes program

I. nap - 2015. október 8., csütörtök

15:00 – Megnyitó

Részletek hamarosan
Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)
A belépés ingyenes
16:00 – SZIRMAI MELINDA – E-MANCIK: SZOMJAS FÉRFIAK SÖRT ISZNAK HELYETTEM

Lélekmonológok bővérrel

“32 éves koromra elértem, hogy nem kell férfihorkolásra elaludni és gyereksírásra kelni, nem dől be a lakáshitelem és nem kell lakógyűlésre se járnom, nem csal meg a férjem, nem kell befektetési tanácsokat hallgatnom sem rettegnem, hogy elbocsájtanak a munkahelyemről. Ja, és megtanultam elengedett kézzel biciklizni. Azt hiszem, boldog vagyok!”

Ebben az egyórás előadásban négy harmincas éveik elején, közepén járó nő vall saját magáról, női mivoltáról, az életükben fontos és kevésbé fontos szerepet játszó férfiakról, szexről, gyerekvállalásról, öregedésről, a biológiai ciklus megélésének gyötrelmeiről. Különböző formákat használnak erre. Hosszabb-rövidebb prózákat, verses szöveget, dalokat, rapet, vagy akár egymondatos kis esszenciákat.
Fontos szerepet játszik Esterházy Péter: Egy nő című művéből kölcsönzött forma, (Van egy nő… , Van egy férfi…) amik egy-egy kapcsolat rövid, frappáns bemutatását teszik lehetővé. Az előadás hangneme őszinte, szókimondó és ironikusan humoros, néha kissé zavarba ejtő, az irodalmi megfogalmazás igényével. Az előadás célözönsége elsősorban a húszas-harmincas-negyvenes éveikben, járó nők és férfiak, akik magukra ismerhetnek ebben a kissé bizarr korrajzban.

Az előadás hossza: 60 perc

Írták: Szirmai Melinda és az E-Mancik Színházi Manufaktúra
Dalszövegek: Máthé Zsolt , Dobra Mária, Tarr Judit
Zene és zongorakíséret: Nyitrai László
Jelmez: ANTRÉ (http://fb.com/antrefashion?ref=ts&fref=ts)
Előadják: Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona, Szirmai Melinda, Tarr Judit
Rendezte: Máthé Zsolt
Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás
17:30 – JENS RASCHKE: ALSZANAK A HALAK?

fordította: Szilágyi Bálint

Színdarab az élet kicsi, nagy és utolsó kérdéseiről Monodráma a temetőben.

Jette, 10 éves. Emil, az öccse, meghalt. Csak 6 éves lett. Jette meglátogatja Emilt. És elmeséli, mi történt.

Jens Raschke műve 2012-ben a mühlheimi Gyerekdarab fesztivál fődíját nyerte el. Azóta több helyen bemutatták Németországban, Svédországban, Svájcban és Lengyelországban. Magyarországon most látható először.

Az előadás hossza: 75 perc

Rendező: Szilágyi Bálint
Játssza: Prohászka Fanni
Látványtervező: Molnár Anna
Rendezőasszisztens: Bacsó Borbála

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás
19:00 – KÓKAI JÁNOS TÁRSULAT: KÍVÜL TÁGASABB

Magyar Művek Szemléje, és Feszt-Fest, Fesztivál Győztesek Fesztiválja.

A darab 2013-ban elnyerte az évad legjobb előadása címet, a Paál István Diplomát.

Leírás:

Hogy fogunk kimászni ebből? Benne vagyunk nyakig. Van aki kimászik, de visszarúgják, van aki nem mászik ki, de visszarúgják. Mindent megteszünk, csak ne rúgjanak vissza. Ha kell, eldobom magam olyan messzire, hogy soha nem találom meg a darabjaimat. Mondd meg milyen legyek? Az leszek. Ugye most nem rúgsz vissza? Ugye most jó vagyok? Jöhetne valami csoda, hogy találjak valamit, valahol a Duna parton, egy kávézóban, egy kiállításon, vagy egy szobában. Valami olyat, ami miatt nem rúgnak vissza, és mégis hasonlít rám, legalább egy kicsit. Bennem olyan sok élőlény van érzem néha, aztán meg azt, mintha cián szennyezett folyó lennék. Mert néha- mindig menekülünk bentről, mert talán kívül tágasabb, talán ott kint valahol több mindent találunk, talán ott kint elbújhatunk, de mit is , vajon mit is akarok, akarok valamit egyáltalán… mindegy, csak menjünk ki..,mert megfulladok, mert túl sok szennyvíz folyik a folyókba… túl sok szóval nem tudok mit kezedeni…,mert túl sok fazon vesz körül…és én is körbe veszlek… és azt szeretnéd…,hogy távolabb legyek..,hogy kívül kerüljek…, mert úgy biztosabb vagy…, hogy kevesebbet hibázol…, de valaki, valaki más csak elszúrta a mi életünket…, csak valaki más szúrhatta el…, valahogy meg kellene találni…, valahogy szembenézni vele… halló, hall?,hal?…, és valahogy pofán csapni…, igen ezt kéne…

Az előadás hossza: 60 perc

Szereplők: Haik Viktória, Koncz Eszter, Kovács Andrea, Kókai János, Kroó Balázs, Lajkó Bence
szcenika: Selmeci Vivien
Zene: Kókai, Kovács, Lajkó
írta, rendezte: Kókai János

RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás

II. nap - 2015. október 9., péntek

18:00 – HEROLD ESZTER: MÁTKA

MÁTKA /EN: MATKA/

Mátka – a férfi kedvese, magyarul. Ékezet nélkül ugyanez a szó szláv nyelvekben édesanyát jelent.
A gyerektelenség motoz bennem. Elkészültem és felkészültem, a testem, a szenzorok, az ölelés, ringatás önkéntelen mozdulatai jeleznek, mégsem történik semmi, nem érkezik belém, nem hozza férfi el. Fegyelmezetten, békével figyelem azt, ami zajlik: a fiziológiai és pszichés várakozást, a lassú testi és lelki eróziót, amit ez a hosszú ádvent okoz.

A szólót a fogantatás, illetve az ennek hiányából fakadó vélt és valós feszültségek ihletik. Női alkotó gondolkodik a női testről, ami elkészült az anyaságra, de az idő meddősége erodálja azt. Nem akar analizálni se szintetizálni, elfogadni akar és nyugalmat találni a parttalan várakozásban. Eltáncolni, mielőtt elereszti.

A negyed órás szóló tanulmány egy másfél éven át zajló összművészeti projekt legelső stációja. A 2013 tavaszán megszületett alkotói elképzelés – a DOMBORÚ PROJEKT – két fotósorozattal indult a női várakozásról, üres uterusz terekről. Majd nemzetközi koreográfusi díjért versenyezve s azt elnyerve, valamint egy sikeres visegrádi ösztöndíj program keretein belül Horváth Ádám Márton zeneszerzővel és Palman Zsuzsi képzőművésszel szoros és gyümölcsöző együttműködésben kilenc IKON készült a téma kilenc különböző vetületéről, rímelve a várandósság kilenc hónapjára. A Mátka a legelső ikon. Nyolc további követte őt a tánc és a képzőművészet formanyelvén a másfél év alatt.

Herold Eszter:

herold eszter vagyok. komoly figyelemmel a táncolást 12 éve követem. gyerekkoromban is volt ez-az, de azok közé tartozom, akik a valódi eszmélés idejétől fogalmazták meg magukban, immár szinte felnőtt fejjel elhivatottságukat. a testem így híján van a 4-5 évesen játszi könnyedséggel birtokba vett akrobatikának, ritmikus sportgimnasztikának és fűzfa ringású s hajlékonyságú balett tudásnak. a küzdelem a plasztikus, íves, parttalan mozdulatokért így nagyobb volt és tétesebb, mint sok más táncosnál. tudásomat több mozgásrendszer hosszabb-rövidebb ideig tartó tanulmányozásából gyúrtam össze. bázisomat a kontakt technika adta szabadság és érintő, súlyt adó-fogadó kommunikációja adja, melyet kiegészítik a limón, graham, horton és release technikák testérzetei, a mozdulatművészet plasztikussága és harmóniatana, a butoh figyelme és átlényegüléseinek alázata, a néptánc, a flamenco ritmusképletei és számolatlan kalandozások még a mime, pantomim, színészmesterség világában.

magyarországon élek. tanítok és táncolok. a legelszántabb tanítványokkal közvetíteni képes és akaró mozgásszínházi előadásokat készítek. bízom benne, hogy oktató munkám időt és teret hagy lélegezni, figyelni és leképezni, s lehetőségem nyílik alkotó munkámat folytatni és kiteljesíteni. az átadott tudás is így válhat hitelessé és igazán felszabadítóvá.

Az előadás hossza: 15 perc

koreográfia, tánc: Herold Eszter
zene, fény: Horváth Ádám Márton
támogatók: Műhely Alapítvány, L1 Egyesület
RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás
19:00 – 3D: A DOMBORÚ HOMORÚSÁGA

A darabról,- az előadás múltjáról és jelenéről:

Éppen 20 éve annak, hogy Határ Győző írásaira rátaláltam, megszerettem és készítettem belőlük egy előadást. HatárOk nélkül címmel műsorára tűzte a Korona pódium, játszottuk két évadon keresztül.

A bemutatón Határ Győző is ott volt. Büszkeségemre, örömömre ebből a találkozásból barátság született. Ha Londonból hazalátogatott Határ Győző és felesége, mindig összefutottunk, és a találkozások között is levelek jöttek- mentek. Írt egy Prológust az előadás elé, és írt egy kis álomnovellát nekem címezve.

Aztán telt-múlt az idő. Győző bácsi és felesége, Piroska egymás után- egy hét különbséggel eltávoztak az élők sorából.

Határ Győző személyisége, tudása, bölcsessége, humora, világlátása munkált bennem az elmúlt 20 évben. Természetesen nem ugyanaz az előadás kerül most közönség elé, ami valamikor a Korona pódiumon került színre. Alkotótársaim is mások, a világ is más, és én is változtam.
Kárpáthy Zoltán segít nekem a fantázia képpé- mozgássá fogalmazásában. Szerepe bőven túl mutat a mozgás tervező, beállító, betanító szerepén. Társam a gondolkodásban, rendezésben.

Baráz Ádám vállalta az előadás zenei rendezését. Zeneszerzőként és zongoristaként részese a produkciónak.

Reméljük, hogy kapunk lehetőséget arra, hogy bemutassuk az előadást. Nagyon szerettük a Vallai fesztivált, ahol ugyanezen „munka-közösség” a Rongyszőnyeg a Teljesség felé című Weöres- Bartók esttel szerepelt. Öröm lenne számunkra, ha ezzel az új bemutatónkkal újra részt vehetnénk egy RS9 fesztiválon!

A két produkció eszköztárában sok a hasonlóság. Mindkettő a színház felé tágítja az előadóművészet határait. A költői- irodalmi szöveg szituációba kerül, egy karakter mondja el, a gesztusok, a mimika, a jelmez , a fény- és minden egyéb felhasznált színházi- jel- új tartalmakat ad a szövegértelmezéshez, illetve segít befogadni a szövegek gondolati- filozófiai tartalmát.

Az előadás hossza: 50 perc

Udvari mulattató: Jancsó Sarolta
Udvari zenész: Baráz Ádám
Mozgás: Kárpáthy Zoltán
Film: Csutorás Bánk

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás
20:00 – ANYASZÍNHÁZ: WOYZECK

A Woyzeck valós eseményen alapul: 1821-ben, Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély több késszúrással megölte barátnőjét – a korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a latolgatás, beszámítható-e vajon Woyzeck. Georg Büchner (1813-1837) mindössze három drámát írt élete 23 éve alatt. Ezek közül utolsó a Woyzeck, amelyen haláláig dolgozott, de már nem volt ideje véglegesíteni a dráma szerkezetét. A szöveget először 1879-ben adták ki, ám viszonylag csekély visszhangot kiváltva. A darab iránt komolyabb érdeklődés csak az első világháború idején, az annak hatására fellobbanó művészeti élénkülés hatására támadt; akkor méltányolták először eredetiségét, sajátos, félelmetes, és teljesen egyedi nyelvi világát, szinte filmszerű jelenetezési technikáját, és a szereplők átütő, lemeztelenített ábrázolását. A különös, látomásos szöveg a modern dráma élvonalába emeli a Woyzecket.

Az előadás hossza: 80 perc

Szereplők:
Maday Gábor
Tánczos Adrienn
Bakonyi Alexa
Bánóczi Zoltán
Both András
Dióssi Gábor

Dramaturg:
Sediánszky Nóra

Mozgás:Kántor Kata
Rendezőasszisztens: Záhonyi Enikő.

Rendező:
Menszátor Héresz Attila

RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás
21:30 PICARO: AZ UTOLSÓ CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Először nem a színház hal meg. Először a halottak jönnek.

Színház a színházban, egy társulat a Csárdáskirálynő bemutatójára készül, minden adott: húzónév egy nevestévésorozatból – csapnivaló színésznő, de jön rá a közönség ‐, bizonytalan, szerelmes rendező, hisztis táncos‐komikus,valamint a kíméletlen gazdasági igazgató. A történet azonban nem várt fordulatot vesz: megjelenik a színház egyik régi vezetője. Ő már nem él ugyan, de ez nem akadályozza meg abban, hogy Szilvia szerepére betuszkolja szintén halott feleségét, hogy még utoljára megmentse a társulatot a bukástól…

(az előadásban részletek hangoznak el a Csárdáskirálynő c. operettből)

Az előadás hossza: 70 perc

előadja: A Picaro társulat
Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás

III. nap 2015. október 10., szombat

14:00 NYITOTT KÖR: PETIZLÁJF!

Peti hét éves. Öt éve beszél és egyszer sem mondta az édesanyjának, hogy szereti. Pontosabban többször próbálta, de képtelen kimondani a szót. Ezért az Anya elviszi egy Terapeutához, aki először a múltjában, majd a közeli, végül a távoli jövőben keresi az okokat.

Peti sorsa egy különös Akárki történet, ahol lassanként kirajzolódni látszik, hogy milyen mélyen gyökerező traumák okoztak gyermekkori elfojtásokat, majd felnőttkori frusztrációkat.

Megalázó helyzetek sora hagy mély és kimondatlan nyomokat Petiben. Óvodai gúnyolódások, az Apa hiánya, a Mama furcsa majomszeretete, a szexuális ébredés titkolása, egy nagy szerelem megélése, majd annak elvesztése, a nők görcsös megérteni akarása és végül, de nem utolsó sorban egy megmagyarázhatatlan vonzódás a bárányok iránt. Mulatságos és fájdalmas helyzetek követik egymást a darabban, ahol Garaczi László szövegein kívül William Blake, Zelk Zoltán, Osvát Erzsébet, Esther Vilar és S. Berg írásai teszik teljessé a „báránnyá változott fiú nyomorúságos életét és tündökletes halálát”.

A Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat küldetésének érzi, hogy a színházi nevelés segítségével, valamint közösségek és kompetenciák fejlesztése által új nézőpontokat nyissanak meg elsősorban a fiatalok számára, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a társadalommal dinamikus egyensúlyban lévő emberekké váljanak. Céljuk, hogy a fiatalok képesek legyenek egymást segíteni, konfliktusaikat kezelni, energiáikat közös cél érdekében hasznosítani. A petizlájf! elsősorban a gimnázium vége felé járó diákokat célozza meg, az előadás során igyekszik olyan kétségeket megfogalmazni, kérdéseket kimondani és kimondatni, ami ezt a korosztályt már egyre intenzívebben foglalkoztatja. Nem keresünk megoldást, de a cselekmény több pontján is jól tetten érhető, hogy hol hibázott (ha hibázott egyáltalán) Peti és hol a környezete, így igyekszünk közelivé tenni az egyébként hétköznapinak mondható történetet.

Az előadás hossza: 80 perc

Peti: Kroó Balázs
kata: Császár Réka
mama, erika, zsuzsa, luca: Emődi Klaudia
terapeuta, okoska: Pigler Bence

Rendező: Tóth Miklós
Zene: Szemenyei János
Dramaturg: Németh Dóra
Produkciós vezető: Meszlényi-Bodnár Zoltán

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás

15:30 – STÚDIÓ 13: DAYDREAMERS (english language performance)

Helyszín: Valahol Európában

Idő: Most

Adott két harmincas srác. Az egyik vándorol épp, a másik megérkezett. Az egyik keresgél, a másik már megtalálta. Két idegen. Mi a kapocs kettőjük között? Miért találkoznak épp itt, épp most? Mit tud adni egymásnak ez a két ember? Ha az egyik enni kér, a másik ad? Ha az egyik nem találja a szavakat, a másik adja a szájába? Mi a közös bennük? Otthont keresnek és szabadságot. Hol az otthon, mi a szabadság? Mi az otthon és mi a szabadság? „Te” szerint pénz kell, jó lét, és bor. Az Én mást akar.

Többet. Hogyan érnek össze az álmok, itt és most, ki a kivándorló és ki a bevándorló? Hogy kell élni, milyen nyelven kell beszélni itt és most, Európa közepén ahhoz, hogy biztonságban, szabadságban élni tudj? Ezeket a kérdéseket feszegeti a Bodor-Gerner által írt és színpadra állított, két nyelven is bemutatható, sírós-nevetős egyfelvonásos.

Az eredeti darab angol nyelven készült, magyar fordítása most zajlik. Törekvésünk szerint az előadás mindkét nyelven, önmagában is önálló produkcióként élvezhető, de érvényességét az erősíti méginkább, ha egymás után két estén, angolul majd magyarul is bemutatásra kerül. Annál is inkább, mert a darab tartalma érinti napjaink Európájának legellentmondásosabb és legégetőbb kérdését: a menekült és bevándorlás ügyét.

A darab kérdéseket vet fel, amelyre mindenkinek magának kell megadnia a végső választ: ki vagyok

Én és ki vagy Te. Vándor vagy befogadó.

Az előadás hossza: 70 perc

Én: Gerner Csaba
Te: Bodor Géza

RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás

17:00 – REPLY – THURÓCZY KATALIN: MACSKALÉPCSŐ

Az előadás két nő drámai vagy talán komikus találkozása. Ahogy megismerik egymást, egyre szorosabb a kapocs, amely összeköti, egyben szét is választja őket. Sorsuk egyetlen közös pontban metszi egymást, ekörül forog jövőjük, életük, talán… A fiatal, naiv és a középkorú, csalódott nő prototípusa talál egymásra, akiket alapjaiban határoz meg a mellettük lévő férfi személye. Azonban ez a férfi a két nő életében egy és ugyanaz, így nem kérdés, hogy a konfliktusforrást a birtoklási vágy, a reménytelen szerelem és a ragaszkodás mikéntje adja. Miközben egyikük sem képes feladni azt az illúziót, amibe ringatták magukat, egyre világosabbá válik, hogy az említett szívtipró hogyan hálózta be vagy egyszerűen csak verte át a szerelmes nőket. Profán gondolati tangó a szerelem, szeretet, érzelmi válságok, szánalmas emlékek és kirobbanó indulatok között… Torz vagy nagyon is valóságos tükörképe két szenvedélyes életnek…

Meglehet, a tükörből saját arcunk néz vissza ránk.

Az előadás hossza: 55 perc

Szereplők: Hubertova Henrieta, Farkas Katalin
Rendező: Jancsó Sarolta

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás

18:30 PTAH: A MADARAK NEM ALSZHALAK

A Ptah Színház egy nemzetközi fizikai színházi társulat budapesti és badacsonyi alkotóhellyel.

A társulat általában saját készítésű darabokkal jelentkezik, fizikai színházi, vizuális, tér-
specifikus, groteszk, tárgy-színházi, interaktív vagy maszkos előadásokban. Gyakran vesznek részt nemzetközi színházi együttműködésekben, céljuk a minél szélesebb spektrumú közönséghez való eljutás az adás öröme által. A “Ptah” ukrán nyelven azt jelenti: madár.

Leírás:

Az előadás egy férfi és egy nő kapcsolati küzdelmeit, dilemmáit mutatja be, mígnem a feleknek szembe kell nézniük az igazi és elkerülhetetlen harccal; a háborús helyzet miatti elszakadással.

A történet egy bőröndből bontakozik ki: az emlékek az egymást megviccelő, kihasználó, és szerető-gyűlölő párról, s míg a férfi a parancs elfogadásának dilemmájával küzd, a nő csak vár, emlékeibe kapaszkodva próbálja megőrizni hitét. Kérdés, hogy mi a megoldás, ha van egyáltalán, hogyan lehet a szeretet erejét megőrizni még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatban is. A darabot az alkotókat aktuálisan foglalkoztató és fenyegető kérdések ihlették, úgymint a már egy éve tartó ukrajnai konfliktus; de sajnálatos tény, hogy a háborús helyzet időt és teret tekintve is univerzális jelenség.

Az előadás metaforikus nyelvezetének célja ennek az idő- és „tértelenségnek” a bemutatása. A bőröndök majdnem az egyetlen díszletei és tárgyai az előadásnak, megelevenednek, vagy épp vonattá, fürdőkáddá vagy ejtőernyővé alakulnak. De az egyéb tárgyak is funkciót váltanak: a nagykabát hatalmas szörnyként vonul a háttérben, a porszívócső pedig az abszolút megszelidíthetetlen gonosz. A levél papírhajóvá majd origami madárrá lényegül át, miután a közönség kézről kézre eljuttatta a bőröndöt végső útjára. Humor és tragédia keveredik az darabban, amelynek nyelve a mozgás, a tárgyszínház és a képi világ. Beszéd szinte el sem hangzik, helyette a tárgyak keltette hanghatások és élőzene van jelen. Célunk, hogy minél több korosztálynak, többféle kulturális és szociális hátterű embernek elvigyük a hírt, hogy mindig van remény, és hogy be tudjanak ők is kapcsolódni erre az egy órára „a világ körforgásába”. Mert tudjuk: mindenkinek megvan a saját bőröndje. Az előadás végén a közönség juttatja el egymásnak adogatva a bőröndöt a férfitól a nőig.

Ezzel nemcsak újraegyesítik őket, hanem egymással együttműködve adnak reményt: a kofferból egy fehér origami madár száll ki az utazás záróakkordjaként, amelyet az adott színháznak adunk át.

A darab a MAPA (Moving Academy for Performing Atrs) rezidency- programjában vett részt
Haarlemben, s a holland közönség előtt nagy sikerű munkabemutatóra került sor. A bemutatóra a CEU Center of Art and Culture (Közép-Európa Egyetem) programsorozatában került sor a kijevi első nagy összecsapás egyéves évfordulóján. Jelenleg a kijevi Les Kurbas Center-beli előadásainkra készülünk. Tárgyalunk még több nemzetközi és magyarországi fesztivállal, a Trafóval, és meghívást kaptunk a plovdivi „Black Box” Nemzetközi Tánc és Színházi Fesztiváltól.

Az előadás hossza: 50 perc

Alkotók és színészek: Mykola Bondarchuk (UA) és Domonkos Ágnes (HU)
Coach: Dezső Virág (HU) Ide Van Heiningen (NL)
Zene: a színészek
Támogatók: MAPA, SÍNArts, Badacsony Régió

RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás

19:30 HOMO LUNDES PROJECT: EMBERKIÁLLÍTÁS

Az alkotóközösség a kutyakiállításokból merítette az EMBERKIÁLLÍTÁS ötletét. Azonban itt kutyák helyett pórázra kötött emberek mérik össze tudásukat, szellemüket, fizikai erejüket. A gazdik helyett pedig a büszke versenyeztetők állnak. Az előadás alaptézise, hogy a világ úgy működik, mint egy puccos kutyakiállítás: csókos bírók, kényszeresen versenyeztető gazdik, a kutyusok helyén pedig a kiszolgáltatott versengő emberek. Fontos történelmi állomásokon keresztül ismerhetjük meg minden kor eszményi emberét, akik a tökéletes ember díjáért küzdenek. Már a kezdetektől elindul a VERSENY, kialakul ki a bíró, a versenyeztető és a versenyző. Ez a három élet státusz az előadás során folyton változik, aki az egyik korban bíró volt, a következő jelenetben már a hierarchia alján versenyzőként jelenhet meg, a nagy örök körforgásban.

A Heccmester vezetésével a nézők végignézhetik hogyan egyenesedik fel az ember, majd az ókori spártai és athéni embereszményének viadalát. Párhuzamot vonhatnak a spártai és a XX. századi náci retorika között. Egy show keretében zajlik a verseny a kora középkori isten-központú emberkép, és a humanista reneszánsz emberkép között. A Heccmester rávilágít arra is, hogy míg a középkori ember még felkapaszkodott Istenhez, addig a XXI. századi ember megistenülni vágyik. Így az előadásban lehetősége van korunk emberének is megmutatkozni: a Divathuligán, a Kockavető, az Egóellő, a Degeneráció, és az Omegamber ironikus, humoros, kritikus önarcképet fest saját korunkról.

Az előadás legfontosabb kérdése, hogy mi az ember; mennyiben isteni és mennyiben állati lény. Az EMBERKIÁLLÍTÁS nemcsak az egomán egyénnel foglalkozik, hanem a társadalmi felelősséggel is. Lényegi különbség van a demokrácia és az egyeduralom közt? És végül hogyan válhat a szeretetet kolduló emberből, -akit az előadás elején egy embersimogatóban lehet simogatni-, utópikus önzetlenül szerető valaki, bárki, akárki, mindenki, senki…

Az előadás bemutatója 2014. február 14-én volt Szegeden, és 15-én Budapesten.

Az előadás hossza: 70 perc

GazdaEmber, VersenyEmber, BíraEmber:
Frank Tímea, Gyüdi Eszter, Gyüdi Sándor,
Kovács A. Gyula, Szilágyi Szabolcs
HeccMester: Kállai Ákos
Zeneszerző Ember: Gyüdi Eszter, Gyüdi Sándor
Díszlettervező Ember: Kovács A. Gyula
Jelmezkészítő Ember: Mladonyiczki Éva
Fényárasztó Ember: Nahóczki Viktor
Szervező Ember: Zélity Dávid
Szövegkönyvíró Ember: Benkő Imola Orsolya
Kurátor és Rendező Ember: Benkő Imola Orsolya

Támogatók: NKA
Partnerek: Szegedi Pinceszínház, MÜSZI

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás

IV. nap - 2015. október 11., vasárnap

11:00 – ENSEMBLE OHNE GRENZEN – GABRIEL BARILLY: BORDÉLY

„Nahát…nahát….eszméletlen. Egy kurvához kell mennem, hogy öt perc alatt
megértse azt, amit a feleségemnek öt év alatt nem sikerült….“

Martin egy sikeres menedzser, aki meetingről meetingre siet, a mobilja állandóan a kezében van, rolexet hord, viszont mindezek ellenére ürességet érez a szíve mélyén. Ha sikerül is egy röpke pillanatra kitörnie mozgalmas hétköznapjaiból, akkor igyekszik ezt az időt is egy olyan hölgy társaságában eltölteni, aki minden téren a legjobb és így megfelel az elvárásainak.

Barátja, Stefan, Mariat, az örömlányt ajánlja Martinnak, mint végső megoldást. Martin élete a Mariaval való találkozás után új fordulatot vesz, hisz az örömlány személyében végre rátalál egy olyan nőre, aki meghallgatja őt, megérti a gondjait, és tökéletesen átlátja Martin hazugsággal teli életét. A férfi megoszthatja Mariaval lényének legmélyebb gondolatait, fájdalmait és, hogy hogyan is látja a világot. Martin lassan beleszeret a nőbe és reméli, hogy érzelmei viszonzásra találnak.

Az előadás hossza: 70 perc

A fesztiválon való résztvételt támogatta a Bundeskanzleramt Österreich (Az Osztrák Köztársaság Kancelláriahivatala).

Maria: Szegő Katalin
Martin: Mácsai Endre
Rendezte és fordította: Gerendás Beáta

Az előadás létrejöttét támogatta:
Bécs 8. kerületének önkormányzata, Esztegár ügyvédi iroda, Ilona Stüberl étterem
RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás

12:30 – NEPTUN BRIGÁD: BANKHITEL

A Neptun Brigád 2014. december 17-én a Sanyi és Aranka színházban mutatta be Jordi Galcerán 2013-ban írt Magyarországon még be nem mutatott Bankhitel című színdarabját. Jordi Galcerán drámaíró, forgatókönyvíró spanyol és katalán nyelven írja darabjait. A barceloniai Katalán Nemzeti Színházban játsszák színműveit, köztük a nagysikerű Grönholm –módszert, amivel már nemzetközi sikereket ért el. Ez idáig három darabját mutatta be a Neptun Brigád: Dakota, 2006 Városi Színház; Grönholm-módszer, 2008 Új Színház, Váltságdíj, 2012 Új Színház-Thália Színház.

Két Férfi , Bankigazgató és egy hitelkérelmező történetét meséli el a szerző. Ennél aktuálisabb,témát nem is találhatnánk Magyarországon. Egy ember bajba kerül és pénzre van,szüksége. A pénz nem szeszélye kielégítésére kell ,vészhelyzet állt elő és nagy szüksége lenne a kölcsönre. Hitelképtelen , nincs más fedezete, mint a becsületszava. Mit tehet az ember, ha pénzre van szüksége és kiszolgáltatott. Mit tehet akkor, ha nincstelen és a bank is elutasítja? Galcerán megoldása , hogy a hitelkérelmező támad, de nem gyilkolással fenyeget, hanem megzsarolja a bankigazgatót, hogy elcsábítja a feleségét. Ezen a ponton a darabban a párbeszéd megváltozik, már nem egy ügyfél és egy igazgató vitáját halljuk, hanem két sarokba szorított ember magánbeszélgetését. Egy embernek kölcsönre van szüksége, és ezért elmegy a végletekig. Érdekes történet alakul ki két férfi között, amit bravúros írói ötletek tesznek izgalmassá, fordulatossá. A darab nem ad megoldást arra, hogy mit csináljon az ember, ha anyagilag bajba kerül, de izgalmasak a felvetései a férfi-nő kapcsolatról, a kiszolgáltatottságról, az emberi hiúságról.

A darab három jelenetből áll. Figurái teljesen életszerűek; semmilyen felesleges írói sallang nem jelenik meg a párbeszédekben. Az alakok a világ sok helyén, így Magyarországon is élhetnének.

A két szereplőn kívül megjelennek mások is. A telefon beszélgetéseket ’élő, skype –on láthatjuk egy tévén keresztül (feleség; igazgató testvére).

A darab fordítója újra Bakucz Dóra, aki ezzel a 4. Galcerán bemutatónkat segítette elő.

Az előadás hossza: 75 perc

Bankigazgató: Lengyel Tamás
Ügyfél: Baksa Imre

Fordította: Bakucz Dóra
Színpadra alkalmazta: Zöldi Gergely

Látvány: Böde Richárd
Dramaturg: Zöldi Gergely
Produkciós vezető(k): dr. Váczi László,Szántó Péter
Társulatvezető: Baksa Imre

Rendező: Cseh Judit

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás

14:00 – KOMOD: DEGENERÁCIÓ AVAGY #YOLO #MIHEZKÉPEST #PARTYOFMYLIFE #HASHTAG

A DeGeneráció című előadás fő témái a fiatalkori alkoholizmus, az emigrálás, a családalapítás kitolódása vagy hiánya, a fiatalok munkanélkülisége, a saját egzisztencia kiépítésének nehézségei, és a generáció általános céltalanságának okai. A darabban egy házibuli szolgál történeti keretként, melynek különböző fázisaiban különböző témák és konfliktusok kerülnek felszínre a szereplők között, az említett problémákat érintve.

A főszereplő egy fiatal pályakezdő képzőművész, aki a „körülmények áldozata”, mindig van egy jó kifogása arra, hogy miért nem halad az élete egyről a kettőre, miért nem ad el egyetlen képet sem, és miért nem követi barátnőjét Angliába, ahol talán több lehetőség várna rá. A fiú szobakonyhás albérlete a darab helyszíne, ahová sorban érkeznek meg a szereplők; először három barátja, majd váratlanul az öccse, és annak új barátnője is betoppan. A darab elején azt látjuk, hogy ez a hat fiatal gondtalanul, vidáman éli az életét és tölti együtt a szombat estéjét. Néhány kör pálinka elfeledteti a gondokat, a viccelődések elveszik a maradék szikráját is annak, hogy szembenézzenek önmagukkal és azzal, hogy tulajdonképpen mindannyian folyamatos azugságban élnek. A buli elkezdődik, a hangulat fokozódik, az állapotok az alkohol- és drogfogyasztással párhuzamosan változnak, és lassan utat tör az őszinteség. A konfliktusokat elsősorban az új lány okozza, aki – az egyetlen külső szemként – akaratlanul is rátapint egy-egy szereplő gyenge pontjára, és mintegy katalizátorként robbantja ki az egyes emberek elnyomott fájdalmait, frusztrációit, és a velük járó vitákat.

Az előadás egyik célja, hogy párbeszédet indítson a kortársak között a generációt érintő problémákról, annak okairól és megoldásairól. Emellett fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb (középiskolás) korosztályhoz is eljusson az előadás, akikkel drámafoglalkozásokkal dolgozzuk fel a témákat.

Az előadás hossza: 80 perc

Író: Benedek Albert
Szereplők: Gulyás Ádám, Inoka Péter, Kelemen Tímea, Kocsis Fülöp Soma, Kókai Réka, Szabó Sára
Látványtervező: Kalácska Gábor
Festmények: Gyuricza Gergely
Technikai munkatárs: Szilágyi Ottó
Rendező: Kovács Henrietta

RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás

16:00 – TRAININGSPOT: ÚJ HÍDAVATÁS-SZIT

2010. november 15-én átadták a Margit hidat a forgalomnak. Átadták, de fel nem avatták. A készülő előadás a jelen időnek e vákuumában, átadás és avatás között egy új, egy másik “hídavatásra” tesz kísérletet. Nem volt nehéz megtalálnunk Arany János 1877-ben írott balladájának mai megfelelőit: a híd építésében részt vevő vállalkozót és könyvelőjét, az ügyeskedő brókert, a médiakarrierről álmodozó vidéki lányt, a fiatal nőgyógyászt, a korrupttá váló rendőrt, a művészi pályájukat feladó zongoristát és balerinát, valamint akikkel nem nagyon törődnek a többiek: egy kamaszlányt és a félbolond nagymamáját. Ők valamennyien egy hídról zuhanó, lét és nemlét határán lebegő fiatalember különös látomásában tűnnek fel előttünk. Bár a minden középiskolás által ismert ballada megzenésítése, Arany János szándékaihoz híven, haláltáncként csendül fel, a produkció mégis inkább ébresztőt kíván fújni: szó szerint a zene nyelvén, a hangzó világ eszközeivel arra hív, hogy dugjuk ki fejünket a vízből és próbáljunk meg rálátást teremteni saját életünkre, múltunkra, jelenünkre, jövőnkre…

A Trainingspot Társulat fiatal művészei egyedi beavató színházi foglalkozásra hívják a nézőket az előadást követően, melyben személyesen ismerkedhetnek meg azzal a színházi formával, melynek építő köveit az országban immár több helyszínen alkalmazott dramatikus zenei gyakorlatok adják. Valamennyi gyakorlat közös jellemzője, hogy különleges zenei képzettség nélkül is művelhető, élvezetes játék és tapasztalat. Ráadásul a közösen teremtett hangokról bebizonyosodhat, hogy akár történetek elmesélésére, drámai helyzetek teremtésére is alkalmasak…

Az előadás hossza: 70 perc

Színész: Balogh Péter, Bagaméry Orsolya, Jobbágy Kata, Benya Kata, Benkő Ágnes, Boros Ádám, Árvai Péter, Bora Levente, Gál Bettina, Gallatz Imre, Németh Eszter, Manyasz Erika,
Király Krisztina, Mesés Gáspár, Takács Ádám, Solténszky Ráhel
Zenész: Jobbágy Kata, Pap Gábor, Rózsa István, Wizner Balázs, Németh Eszter
Koreográfus: Benkő Ágnes
Dramaturg: Szőllősi Mátyás
Fény: Solymos Tamás
Asszisztens: Völgyi Nauszika
Konzultáns: Solténszky Tibor
Produkciós vezető: Knuth Barbara

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás

18:00 – NÉTŐMŰVÉSZETI KFT: A HAL NEM HAL BELE

Adott egy uszoda és benne két férfi. Az egyik piros a másik kék úszósapkában. Elkerülhetetlen a harc a két szín között. A piros kísérleti alanynak tekinti a kéket. Azt akarja bizonyítani, hogy a halak is éreznek. A kék viszont azt demonstrálja, hogy a halaknak nincs emlékezetük. Különböző színű sapkák a medencében.

A sehova sem tartozók kopaszok.

De vajon melyikük ússza gyorsabban a 100 hosszt?

Az előadás hossza: 70 perc

Fordította: Gáldi Éva
Játsszák: Katona László, Scherer Péter
Alkotók: Katona László, Scherer Péter, Árgyelán Ágnes, Gyulay Eszter
Asszisztens: Takács Edina
Zene: Monori András
Fény: Mervel Miklós

RS9 Színházterem (Rumbach Sebestyén u. 9.)

jegyvásárlás

19:30 – ARTMAN SZERZŐI EST

Az ArtMan Egyesület művészi hitvallása, hogy súlyosan fogyatékos és ép előadóművészek együtt fedezik fel és mutatják meg a közönségnek a mindannyiunkban jelen levő teremtő erőt. Az alkotói folyamat részeként az előadó művészet legmodernebb irányzatainak gyakorlatait és Magyarországon eddig ismeretlen testtudati módszerek tapasztalatait adaptálják fogyatékos emberek számára. Ebben a munkában a sérült és nem sérült tagok egyenrangú partnerekként hoznak létre kortárs táncszínházi produkciókat.

PURE

Rendező, koreográfus, korrepetitor: Bóta lldikó
Zene: Környei Kristóf hegedű
Előadó: Tóth Károly
Időtartam: kb. 15 perc

Az idegrendszert maradandóan érintő sérülés mentén és ellenében a szimplán testi vonatkozások,
mozgás, mozdulatok megjelenésének lehetőségei és lehetetlenségei, kérdései adják a táncszóló alap
szövetét. A bőr, mint határoló, el-és betakaró struktúra, az idegrendszer, mint szervező, kontrolláló
struktúra, az izmok, mint kivitelezők, végrehajtók, és a kötőszövetek, mint támaszt nyújtó, térkitöltő, kísérő apparátus együttműködése a testben való otthonosság és külvilág felé való megnyilvánulásunk meghatározói, és érzelmi, mentális lényünk hordozásához, alakításához is hozzájárulnak. Így felmerül különféle kifejezésbeli, előadásra vonatkozó stílusok, iskolák szemléletébe való helyezkedés, azonosulások és elhatárolódások.

KÉTség

Rendező, koreográfus: Gyulavári Ági
Zene: Sperling Andor
Előadók: Tóth Károly, Gyulavári Ági
Kosztüm: Csorba Kriszta
Fény: Kálmán Ferenc
Időtartam: kb. 10 perc

‘Ha az EGYség felbomlik, KÉTségünk megmozdít. Egymás sérülékenységében tükröződve saját magunkat fogadjuk el.’

A darab inspirációs forrása az emberi sérülékenység; ennek testi és lelki vetületei. A téma egy súlyos halmozottan sérült férfi táncos (Tóth Károly) és egy ép nő táncos (Gyulavári Ági) diádikus összehangolódásán keresztül bontakozik ki. Az alkotók a sérülékenység kialakulását kutatták pszichológiai, mozgásfejlődési és filozófiai szempontból. A téma a kreatív alkotói folyamatban az improvizáció, a Lábán mozdulatelemzés és a butoh formanyelvén átszűrődve érlelődött tovább. A koreográfiában a sérült előadó mozgása és teste egyedi kifejezőerejével önmaga teljességében a sérülékenység egy fajta kivetüléseként értelmeződik. A sérült táncos ezáltal az ép alkotótárs egyenrangú partnereként van jelen.

A darab egy harmonikus egységből indul, melynek felbomlása után a magány megélése

megrázkódtató, de lehetőséget ad arra, hogy az előadók külön-külön, saját útjukat járvafelemelkedjenek és fejlődjenek. Az újratalálkozás egyszerre hordozza magában a változás lehetőségét és egy másfajta sérülékenység megélését.

SZEMPÁR

Rendező: Kálmán Ferenc
Előadók:Bóta lldikó, Barkó Tamás;
Zene: Balanescu, Maria-T, részletek, és vagy Mozart: C-dúr zongoraverseny, Andante tétel, J.S.Bach Hegedű és Zongora versenyeiből részletek
Időtartam: kb.20 perc

Két ember egy térben; közel, távol. Egyik egy látható, másik egy láthatatlan világban. Egy nő és egy férfi; egy idő ablakban, életük más pontjain. A magukörömeit és fájdalmait élve, megosztva, ellenpontozva, egymásra utalva, utalódva. Jelmezek között, érzéseket, közös pillanatokat keresnek, keresünk… látni és látszani, érezni és érzékelni, érinteni és érintve lenni,

“…Hogy látva lássanak”? Szeretnénk, ha szeretnének- körbevettségre, ölelésre vágyunk, rétegeket
öltünk és vetkőzünk, attól függően, mit mutatnánk-adnánk magunkból a szeretéshez, a szeretettséghez, az öleléshez, az ölelve levéshez. Ebből alakul ki a DESIGN- unk és az IMAGE- unk, a sajátunk, a másiké, és talán egy közös is.(A látványközpontú világ és életértelmezés felveti a nézőpont tudatosítás szükségességének kérdését. Különösen érdekfeszítő kérdés ez a színházi alaphelyzetben, ahol néző, és „nézett”szerint oszlanak meg a szerepek. Hogy a nézőből látó is válik –e, vagyis, hogy mit tud és lehet kezdeni adott korszakban, kultúrában a látottakkal, és hogy adott kultúra, korszak, korosztály hogyan és mire használja a színházi alaphelyzetet, akár a tényleges színházait, művészetét tudja e élvezni, hasznosítani a maga számára, nos, ebben a vonatkozásban a vak táncos jelenléte izgalmas kiindulópont lehet.)

Az előadás hossza: 50 perc

előadja: az ArtMan társulat
Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)

jegyvásárlás

20:30 Független showcase Slam est

RÉSZLETEK HAMAROSAN

előadja: Hamarosan!
Fehér Terem (Rumbach Sebestyén u. 10.)

21:00 eredményhirdetés, díjátadó

Vallai Kert (Rumbach Sebestyén u. 10.)
zártkörű díjátadó, belépés csak karszalaggal

jegyárak

a belépő minden előadásra egységesen

Az előadások napján a helyszínen 1000 forint

A díjak

I. díj: 200.000 Ft
II. díj: 150.000 Ft
III. díj: 100.000 Ft
Közönségdíj: 50.000 Ft

Minden díjazott fellépési lehetőséget kap az RS9 Színház 2015/2016-os évadában.

A közönség megváltott belépőjegyével szavazhat.

A zsűri

Szűcs Katalin, kritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője (a zsűri elnöke)
Dr. Pászt Patrícia, műfordító, a Krakkói Magyar Centrum igazgatója
Patrick Mullowney, drámaíró




Facebook esemény

További részletek, friss információk a Facebookon