Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Fabulatórium Playback – Színház

2015-09-23 @ 19:00 - 21:00

A playback-színház műfajáról személyesen

Az angol „playback” kifejezés sok zenét szerető és koncertre járó ember számára ismerős. Olyan előadást jelent, amikor az énekes hangja felvételről szól.
Most azonban nem olyasmiről szeretnék némi ízelítőt adni, ami hiányzik, mint a zene esetében az élő hang, hanem olyanról, ami éppenséggel több: a playback-színházban a nézők személyes életéből elmesélt történetek elevenednek meg, válnak közösségi élménnyé a színpadi lejátszáson keresztül.
A történetmesélés ősi viselkedésmód, a civilizált világban azonban egyre ritkább, hogy az emberek erre időt adnak egymásnak. A playback-színház visszahoz valamit abból az időszakból, amikor még természetes és rendszeres volt a közösségekben a történetek megosztása.

Amikor a színpadon megnézhetjük ezeket a rögtönzött jeleneteket, akkor egy tükörbe nézünk bele, amelyik azt súgja nekünk: emberek vagyunk. De ez nem szétválaszt, hanem összeköt minket. A pszichológusok és az előadások nézői, mesélői szerint is egyértelműen pozitív hatást gyakorol az emberekre az a kellemes, emberközeli hangulat, amelyet hazavisznek magukkal az előadás után. A történetek megosztása és a lejátszás során keletkező új perspektíva okozza a pozitív élményt.
Aki először lát életében playback előadást, talán az egyik legmeglepőbb élménye az lehet, hogy amikor egy néző elmeséli a történetét, pár pillanat múlva azonnal összeáll a jelenet és már gyönyörködhet is a színészek alakításában. Tényleg megszülethet ilyen gyorsan az eredmény?
Igen, az ember képes erre. Sokan valóban csodálkoznak, hogy ez megeshet, azonban az emberi gondolkodás egyik legalapvetőbb formája, hogy történeteket képezzünk. A mindannyiunkban ott lévő kereteket megtöltjük azzal, amit a mesélő elmond, és eljátsszuk úgy, hogy a történet kerek és a szereplők közötti kapcsolat egyértelmű legyen.

A playback-színház műfajáról szakmailag korrekten

A playback színház spontán, rögtönzött színház, előadásról előadásra a szereplők és a nézők különleges együttműködésével születik meg. A playback előadáson a közönség egy játékmesterrel, egy zenésszel és néhány színésszel találkozik. Valaki elmesél egy személyes történetet, vagy akár csak egy pillanatot az életéből, kiválasztja a szereplőket, és megnézi, ahogy ők ezt ott rögtön lejátsszák.
A színészek a pantomim, a zene, a tánc és a párbeszéd eszközeivel jelenítik meg a nézők élményeit, történeteit, amelyek bármiről szólhatnak az egyszerű hétköznapi eseménytől a mélyen személyes élményekig. Egyik történet szüli a másikat – így jön létre az előadás, amely egyszeri és megismételhetetlen.
Az előadások a társulat bevonulásával kezdődnek, majd a nézők köszöntése után a játékmester bevezetője következik. A színészek először négy-öt néző hangulatát elevenítik meg úgynevezett „kistechnikák” segítségével (mint például az élőszobor, az átváltozás, a kórus, a paletta vagy a vokális improvizáció). Ezt követően a közönség tagjai találkozhatnak, ismerkedhetnek és beszélgethetnek egymással – a játékmester arra biztatja őket, válasszanak egy beszélgetőpartnert maguknak, akár olyan valakit, akit kevéssé, vagy egyáltalán nem ismernek. Néhány percnyi beszélgetés után a közönség megismerheti a társulat tagjait és a színpad előterében elhelyezett „mesélő székét”, majd sor kerül az első történet meghallgatására és lejátszására. A történetek után ambivalens élmények megjelenítésére kerül sor a párok technika segítségével, majd a társulat tagjai egy úgynevezett tablóval búcsúznak, melyben visszaidéznek egy-egy jelentős vagy emlékezetes mozzanatot az előadásból.

Mi történik a színpadon?

A nézők és színpadon álló szereplők: színészek, zenész és játékmester együtt hozzák létre az egyedi élményt, az aznap esti előadást. Némi ismerkedés és egymásra hangolódás után a nézők történeteket mesélnek életük eseményeiből, élményeikből, és miután kiválasztották a nekik leginkább megfelelő szereplőket történetük alakjainak eljátszására, a játékmester intésére megszólal a zene, majd láthatóvá, hallhatóvá válik mindaz, ami korábban az emlékeinkben élt.
Akik rendszeresen járnak előadásokra, és akik először lépnek be ebbe a különleges világba, ilyenkor lélegzetvisszafojtva várakoznak: egy pillanat, és a színészek mozogni kezdenek, hangjuk, kapcsolódásuk betölti a színpadot, mindannyiuk jelenléte és együttműködése eredményeképpen életre kel a mesélő életének egy része.
Ez a színpadi történés a mesélő számára intenzív élmény: a találkozás a múlttal, jóval és rosszal egyaránt élvezetes. A jó újra átélhető, a rossz varázslatos módon könnyebbé válik. Az élmény azonban nem csak az övé, hanem a nézőtéren ülőké is lesz. Életünk, az ember életének fordulói, nehézségei, örömei és buktatói bár megismételhetetlenek, mégis közösek. Sok történetben ismerhetünk magunkra, idézhetjük fel a látottak kapcsán saját fontos történeteinket. A színházban így épülnek egymásra a megjelenített élmények, hogy aztán a másfél órás este végére kikerekedjék az előadás megismételhetetlen, visszahozhatatlan, sokáig ott rezgő íve.

Mire jó a playback-színház?

Szakmai közösségek tagjai, települések lakói, iskolai osztályok, vezető csoporthoz tartozók, konferencia résztvevők vagy éppen az ifjú párt együtt ünneplő családok sokszor úgy érzik: elkötelezettségükben és bizalmukban megerősödve mennek haza egy-egy előadás után, hiszen a playback nem csak az egyénre hat: tovább építi a kapcsolatokat, közelebb hozza egymáshoz azokat, akik egyébként is összetartoznak, és akiknek közös életét, problémáit, küzdelmeit megjelenítheti az előadás. Erre mondják, hogy a műfajnak identitásformáló, közösségépítő ereje is van.
Zárt közösségekben, mint például szervezeti csoportok, vezető csapatok a playback-színház sűrített formában tud tükröt tartani az aktuálisan ott elevenen élő eseményekről és élményekről. Ez a hatás – együtt és kívülről ránézni arra, miben is vagyunk benne mostanában? – lehetővé teszi, hogy a csoport, a közösség ügyeiben jelentős előrelépés történjen, akár szervezetfejlesztés, konfliktusok feldolgozása vagy kapcsolatok megerősítése céljából.

Mire jó a playback workshop?

Néhány óra alatt minden résztvevő számára emlékezetes tapasztalatot nyújt arról, hogy lehetséges a bennünk rejlő játékos és spontán gyermeki én életre keltése, és annak a különleges élménynek a megélése, amely során az is kiderül: a változásokhoz való viszonyunk is lehet hasonlóan örömteli és könnyed. A szakmai életünket sokszor zárt, ismétlődő rutinok között éljük, míg a playback-színház segítségünkre van abban, hogy ezt a biztonsági zónát elhagyva – és mégis biztonságban kapcsolódva önmagunkhoz, egymáshoz és a történeteinkhez – kibontsuk magunkból a kreatív, alkotó részt, és összekapcsolódva olyasmit hozzunk létre, amiről korábban elképzelésünk sem volt. A játék öröme mellett a részvétel minden dimenziónkat átmozgatja: testi, szellemi, kapcsolati-érzelmi és spirituális/lelki értelemben is töltődést, energiáink megújítását biztosítja, emellett az emberi lét csúcsélményének, a szinergikus együttműködésnek a lehetőségét nyújtja.
Egy biztosító társaság megyei értékesítési vezetőjének visszajelzése a playback workshop élményéről: „Bárcsak képes lennék ezt a működést a mindennapi munkámban a kollégáimmal is meghonosítani!”

A Fabulatórium Playback-színházról

Társulatunk 2013 áprilisában kezdett próbálni Budapesten. Mivel legtöbbünknek már hosszabb-rövidebb tapasztalata volt a műfajjal, egy intenzív felkészülési időszak után már az első nyáron színpadképessé váltunk: Cserkúton tartottuk az első előadásunkat a település közösségének. Tagjaink között van mérnök, orvos, egyetemi oktató, informatikus, vezető, pszichológus és színész, mindannyian elkötelezett hívei a műfajnak, amit hobbiként űzünk.
Küldetésünk: Nézőink, mesélőink, barátaink, családunk és önmagunk részére nyújtunk lehetőséget saját érzéseikhez és egymáshoz való kapcsolódásra – személyes történetek elmesélésén, lejátszásán keresztül.
Értékeink:
tisztelet minden mesélő, társ és társulat felé
integritás – azt teszem, amit mondok
hitelesség
személyes fejlődés
jól bánni magunkkal
Történetünkből:
2014 óta rendszeres tartunk előadásokat a színházi évad minden hónapjában Budapesten. Emellett fellépünk konferenciákon, vezetőképzésen, workshopokon, születésnapi ünnepségen is. Nyaranta egy-egy táborban képződünk, emellett havonta általában 4 próbát tartunk, ami mellett részt veszünk magyar és nemzetközi képzéseken is. Két alkalommal dolgoztunk Veronica Needa-val, aki angol -hongkongi színházi szakember, az International Playback Network egyik korábbi vezetője. Szoros szakmai kapcsolatunk van a Coaching Team fejlesztő céggel. Stratégiai együttműködésünk részeként több előadást tartottunk az elmúlt években különböző programjaik részeként. Társulatunk egyik specifikuma, hogy egyik tagunk látássérült. Az ő – és vakvezető kutyájának – integrálása csapatunkba kiváló lehetőség küldetésünk és értékeink megélésére és megvalósítására.2015-ben tervezzük részt venni az 5. Országos Playback Találkozón, illetve társadalmi felelősségvállalásunk részeként tartunk előadást a battonyai SOS Gyermekfalu költözés előtt álló csapatának.

Hol találunk még playback-színházat?

Szerte a világon sok városban működik ma már playback társulat, akik estéről estére létrehozzák előadásaikat a nézőkkel közösen. A műfaj – a hely, ahol történeteket lehet mesélni és megnézni, ahogyan az a régi hagyományos közösségek életének oly sokszor része volt – a hetvenes évek közepén alakult ki Amerikában és terjedt el Japántól Argentínáig sok-sok országban. Magyarországon 2010 óta évente találkoznak Országos Playback Találkozókon a működő társulatok tagjai és közönségük. Budapesten tucatnyi társulat működik, vidéken Pécsett, Szegeden, Szolnokon valamint Alsónémediben találkozhatunk velük. Az International Playback Network (http://www.playbacknet.org) fogja össze a világ legkülönbözőbb helyein élő és játszó társulatokat.

jegyvásárlás

 

Részletek

Dátum:
2015-09-23
Időpont:
19:00 - 21:00
Esemény kategória:
Esemény címkék:
,

Helyszín

RS9+ Vallai Kert
Rumbach S. u. 10.
Budapest, 1075 Hungary
+ Google Térkép
Telefon:
06-1-269-66-10

Szervező

Fabulatorium

Jelmagyarázat:
[SZ] – RS9 Színházterem (1075 Bp. Rumbach Sebestyén u. 9.)
[VK] – RS9+ Vallai Kert (1075 Bp. Rumbach Sebestyén u. 10.)
[F] – Fehér Terem (RS9 Pince – 1075 Bp. Rumbach Sebestyén u. 9.)

Jegyvásárlás:
http://www.jegy.hu/venue/rs9-szinhaz

Jegyfoglalás:
jegy@rs9.hu // 06-1-269-66-10